Arany Napok, 33. alkalommal iskolánk életében. Iskolánk 1985 szeptemberében kezdte meg működését 3. Sz. Általános Iskola néven. Ekkor váltunk el a mellettünk levő iskola épületétől tartalmilag és fizikálisan is és kezdtük el önálló iskolaként a működésünket.

Arany János nevét 7 év múlva, azaz 1992. március 3-án vettük fel az akkor elsőként megrendezett Arany Napok rendezvényén. Hosszas tanakodás után az akkori magyar munkaközösség egyik pedagógusa, Kocsis Sándorné, Márti néni javaslatát követve döntött így a tantestület és az iskola vezetése. 3.számúból Arany János… Azóta többször is változott a nevünk, de az Arany János elnevezés állandó maradt.

Büszkék vagyunk, hogy Arany János nevét viselhetjük és kialakítottunk egy olyan szellemiséget, amit csak a mi iskolánkba járó kis és nagydiákok élhetnek meg, élhetnek át. Ezt nehéz elmondani, ezt meg kell tapasztalni. Beletartozik az, hogy hisszük és tudjuk, hogy minden gyermek tehetséges valamiben és ezt a tehetséget próbáljuk is megtalálni a gyerekekben. Tudjuk, hogy nem vagyunk egyformák, de minden emberben/ tanulóban van érték.

Iskolánk szellemiségét jelenti az is, hogy elfogadjuk egymást, befogadjuk a kicsit más tanulókat, kicsit más embereket, tudunk velük együtt tanulni, együtt játszani, együttműködni.

Igyekszünk, mi felnőttek bevonni titeket a programok szervezésébe, példát és utat mutatni és minden tanulónknak megfelelő utat találni az iskolából kifelé vezető útra.

Az idei alkalommal is széles palettánk volt a programok terén.

A kicsiknek múzeumi interaktív foglalkozások, karate bemutató, hüllők és ásványok, ez utóbbi a felsősöknek is. Felsőseink hallgathatták Szeifert Erika uti élményeit, mely során Kőrösi útját járta be képei segítségével. Az egyik osztály reformkori műemlékeket látogatott Budapesten, a nagyobbak a Fiumei úti sírkertben koszorúzták meg névadónk Arany János síremlékét. Mások a véradásról és transzplantációkról hallhattak előadást orvosi egyetemistáktól. Vegyész gimnazistáink mindeközben a Pannon Egyetemen végeztek több alkalmas kísérleteket. Egyik osztályunk kipróbálhatta a sportlövők eszközeit. A művészetben kiválók számára pedig az állatokról szóló rajzpályázat nyújtott lehetőségeket. A 11-12. évfolyamnak az Arany Akadémia keretében életutak során mutattak rá az előadók (Solti Gyöngyi, Csomor Erika, Szigetvári József), hogy nem csak a kiválasztott út a fontos, de az élet véletlenszerűen is hozhat sokféle lehetőséget, amelyeket nem kell feltétlenül elutasítani, mert lehetséges, hogy éppen az egyikben tud az ember kiteljesedni.

Horváthné dr. Hidegh Anikó, igazgató