Brain Bar 2026.09.17-18.

Brain Bar 2026.09.17-18.

Idén szeptemberben is megrendezésre került a Brain Bar fesztivál a Magyar Zene Házában. Nagyon sok témában voltak előadások, amelyek teljesen a fiatal korosztály érdeklődési körére lettek szabva. Két műsor között különböző standoknál lehetett elütni az időt, például biciklizéssel, könyvolvasással, vagy akár mindenféle ételek kipróbálásával. Egy angol nyelvű előadás fogott meg minket a legjobban amit Rawan bint Najeeb Tawfiqi adott elő. Az ő munkássága azért kiemelkedő, mivel ő Bahrein első női ifjúságügyi minisztere. Az előadás témája az volt, hogy vajon felválthatja-e a kőolaj-alapú jelent a tudásra és tehetségre épített jövő. Kiemelte, hogy nőként egy kis országból származva is rengeteg lehetőség áll előttünk akár belföldön, akár külföldön. A legtöbb előadás a Worldquaint Stage-en volt megtartva, viszont korlátozott ülőhelyekkel, de a szervezők még erre is figyeltek, mivel a programokat kültéren is, a Stream Point-on is meg lehetett tekinteni. Ahol biztosítottak kényelmes foteleket illetve székeket, de sokan a fák árnyékában hűsölve hallgatták a műsorokat.

Varga Villő, Cséza Laura 10.b.osztályos tanulók


A nagy meleg ellenére számomra nagyon élvezetes és tartalmas volt a Brain Baron eltöltött nap. Különösen jó volt látni, hogy rengeteg fiatal érdeklődik a rendezvény és az előadások iránt. Talán éppen emiatt időnként már túl nagy is volt a tömeg, ami egyes helyszíneken kissé nehezítette a programokon való részvételt. Nagyon sok érdekes és aktuális témával találkozhattunk. Az előadások mellett számos interaktív programon is részt vehettünk, ahol játékos formában tehettük próbára a tudásunkat, új információkat szerezhettünk, sőt kisebb ajándékokat is nyerhettünk. Az előadók több témában segítettek pontosítani az ismereteinket, és olyan tévhitekre is felhívták a figyelmet, amelyekkel a hétköznapokban gyakran találkozhatunk. Nekem különösen azok az előadások tetszettek, amelyek az oktatással és a fiatalokat közvetlenül érintő kérdésekkel foglalkoztak. Mehringer Marci és Mérő Alex előadásán például több olyan gondolat is elhangzott, amellyel könnyen tudtam azonosulni. Összességében pozitív élmény volt számomra a Brain Bar: érdekes témákkal, új gondolatokkal és sokféle programmal találkozhattam. Szívesen részt vennék rajta máskor is.
Jászi Adél 9. A . osztályos tanuló
A jóllét nem luxus – hanem munkaeszköz

A jóllét nem luxus – hanem munkaeszköz

Building better mental health and well-being
A jóllét nem luxus – hanem munkaeszköz

Talán már az Erasmus tanártovábbképzésem címe is sokat elárult arról, hogy ezúttal nem egy újabb módszertani „csomagot” hoztam haza Splitből.

A képzés korszerű, gyakorlatias és mindenekelőtt életszerű volt. Nem csupán arról beszéltünk, hogyan előzhető meg a stressz vagy a kiégés, mik a fizikai jelei, hanem arról is, hogy mit tehetünk már ma, a következő órán, a következő nehéz helyzetben vagy akár egy fárasztó hét közepén.

Az az igazság, hogy pedagógusként (is) könnyű abba a csapdába esni, hogy mindig mindenki más fontosabb. A tanulók, a kollégák, a határidők, az adminisztráció, a szülők, az értekezletek – és valahol a sor végén maradunk sokszor mi magunk.

A pedagógus jólléte nem magánügy. Hatással van arra is, hogyan tanítunk, hogyan kommunikálunk, hogyan reagálunk egy konfliktusra, és milyen légkört teremtünk magunk körül. A jóllét nem azt jelenti, hogy nincsenek nehéz napjaink. Hanem azt, hogy vannak eszközeink ahhoz, hogy a nehéz napok után újra egyensúlyba kerüljünk. Splitben tanultunk technikákat, tapasztalatokat cseréltünk  másik öt ország tanáraival. Jelentem elsők vagyunk abban, hogy az iskolánkban következetesen mérjük a tanáraink kiégését már 6 éve.

Emlékeztetőül: nem baj, ha néha egyszerűen csak megállunk… de most csak egy picit, mert maholnap már kezdődik az iskola, jönnek a gyerekek, akiket várunk sok szeretettel.

Adorjánné Káldi Boglárka főigazgató
Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium

Egy korszak zárul le: Új kézben a staféta

Egy korszak zárul le: Új kézben a staféta

Hivatalosan is átadtam az iskola vezetését utódomnak Adorjánné Káldi Boglárkának, aki 15 éven át mellettem helyettes vezetőként segítette az iskola életének irányítását.

Egy iskola életében a folytonosság és a megújulás egyaránt fontos értékek. Ma egy olyan mérföldkőhöz érkeztünk, amely egyszerre hordozza magában a visszatekintés meghittségét és a jövő izgalmát. Hivatalosan is lezárult egy meghatározó fejezet a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium történetében.

Nem mindennapi pillanat volt ez számomra sem és az új igazgató számára sem. Szinte az iskola „születésétől” voltam része az életének, azaz 40 évet szolgáltam a tudást pedagógusként, és ebből 20 évet „kormányoztam” az iskolát, irányítottam a szakmai munkát. Két évtizeden át próbáltam formálni a közösséget, navigáltam a változások között, és igyekeztem kollégáim segítségével biztosítani stabil, támogató hátteret diákoknak és munkatársaknak egyaránt.

A mai napon a vezetői feladatok és a szimbolikus stafétabot hivatalosan is átadásra került. Az átadás-átvétel nemcsak adminisztratív folyamat volt, hanem a bizalom, a megszerzett értékek és a hagyományok tovább örökítése is. A cél közös: a megkezdett sikeres út folytatása, megőrizve mindazt az értéktárat, ami az iskolánkat egyedivé és szerethetővé tette, miközben szükséges nyitni az új kor kihívásaira, alkalmazkodni az új törvényi elvárásokhoz és a változó partneri igényekhez. Nagyon bízom az új vezetőben, az új iskola vezetésében, abban pedig biztos vagyok, hogy a stabil, kiváló nevelőtestület a 40 éven át megtartott gyermekközpontú szemléletet továbbra is első számú szempontként kezeli.

Egy csodálatos korszak zárult le ma számomra. Mérhetetlenül hálás vagyok minden diákért, kollégáért és szülőért, akivel az elmúlt négy évtizedben találkoztam. Ez az iskola nemcsak a munkahelyem, hanem a második otthonom is volt. Büszkeséggel és hálával tekintek vissza az elmúlt évtizedekre. Köszönöm a kollégák, a diákok, a szülők és minden partnerünk támogatását!

Az új vezetőnek, Adorjánné Káldi Boglárka vezető társamnak szívből kívánok sok sikert és kitartást, az iskolai közösségnek pedig további szép éveket!

Horváthné dr. Hidegh Anikó
címzetes főigazgató

Tanévzáró gondolatok

Tanévzáró gondolatok

 A legeredményesebb tanév az iskola 40 éve alatt!

Tanévzáró gondolatok, a 2025-26-os tanév tartalmi és tanulmányi munkájának értékelése a gyerekek és a pedagógusok részére is nagyon fontos dolog. Fontos és nagy büszkeség ilyen iskola esetében, mint az Arany Iskola, ahol ilyen eredmények születtek.

Csodálatos programokkal teliigazi jubileumhoz méltó tanévet zártunk a 40. tanévünkben. Az eddigi legszebb eredmények.

Tények és eredmények számokban:

851 diák, 113 felnőtt dolgozó

Tanulmányi átlag: 4,6, azaz 92%

Kitűnők száma: 160 fő

Évismétlő lesz 1 fő, vizsgára bukott tanuló nincs!

Magatartás átlaga: 4,6, azaz 92

Szorgalom: 4,6, azaz 92%

Nyelvvizsgák száma: 74

ICDL vizsgák száma: 32

Érettségi eredmények: 12. évfolyam: középszint: 80%, emelt szint: 75%

Előrehozott érettségi eredmények (10-11. évfolyam): középszint: 87%

emelt szint: 88%

Köszönöm a munkátokat kedves Gyerekek és Kollégák!

Kellemes, sok emlékezetes programmal teli szünidőt kívánok Mindenkinek!