A föld napja

A föld napja

Az ENSZ csak 2009-ben nyilvánította április 22-ét a „Földanya Nemzetközi Napjá”-vá, de Magyarországon is, mint sok más államban már korábban is nagyobb figyelmet szenteltek a Föld megóvására különböző akciók, mozgalmak rendezésével.

Hagyományainkhoz híven ebben a tanévben ismét pályázatot hirdettünk, melynek keretében a legzöldebb családokat kerestük. Kíváncsian vártuk, ki mit tesz annak érdekében, hogy bolygónkat minél kisebb terhelés érje ebben az amúgy is túlzsúfolt világban.

Örömmel láttam, hogy többen is igyekeznek megfelelni a következő mottóknak, miszerint:

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

Ne másoktól várjuk a megoldást, hanem mindenki maga is tegyen a Föld jövőjéért egy kis odafigyeléssel!

A beérkezett pályamunkák a honlapunkon megtekinthetők, ajánlom mindenki figyelmébe! Ha ezek közül már sikerül csak néhányat betartanunk, már többet tettünk a környezetünkért és a Földért!

„Az ember nem csak azért felelős, amit tesz, hanem azért is, amit nem tesz meg.” (Prótagorasz)

Szalontai Szilvia (szervező)

 

Föld napja

Radzecka Zsófia (6.a)

A Föld Világnapja

Bolgár Evelin (6.a)

A Föld

Gazdag Georgina Lara (6.c) 

Mit teszünk a Föld védelméért…

Mészáros Vanesza (10.a)

„Állatias napok”

„Állatias napok”

Az állatok világnapját idén rendhagyó módon ünnepeltük iskolánkban. A vírushelyzet miatt sajnos elmaradtak a nagyok által tartott előadások, amelyeken a saját kisállatukat mutatták volna meg az alsósoknak, és a felelős állattartásra hívták volna fel a kisebbek figyelmét. Bízunk benne, hogy jövőre visszatérhetünk ehhez a hagyományunkhoz is, mert nagyon élvezték a picik.

Ebben a tanévben a zöld folyosón egyik tanítványunk, Éberl Márton 7.a osztályos tanuló fotóiból tekinthettek meg egy kis kiállítást az érdeklődők, illetve a virtuális térben megnézhették Szabó Sznjezsana 7.b osztályos tanuló által készített prezentációt egy érdekes állatról, az axolotl-ról. Emellett játékos feladatgyűjteményt és barkácsolós ötleteket osztottunk meg a tanító nénikkel, melyeket az év során bármikor használhatnak.

Szintén idei újításként a Karácsony tanya lovait örvendeztettük meg egy kis almával. Ezt szeretnénk jövőre kiszélesíteni, és több segítséget nyújtani a gyerekekkel állatmenhelyeknek és lovas tanyáknak különféle adományokkal, legyen az étel vagy takaró; játék; leselejtezett labda; vagy bármi, amivel egyrészt segítünk az állatokon, másrészt örömet is okozunk vele.

Szalontai Szilvia (szervező pedagógus)

Aranyosi Ervin: Igazán szeretni

Tanítsd meg gyermeked igazán szeretni,
szeretetet adva boldogabbá lenni!
Tisztelni a Földet, az állatvilágot,
megbecsülni élőt, árva kis virágot!
Legyen jó gazdája minden földi lénynek,
ne higgye, hogy azok csak miatta élnek!
Hisz minden élőlény isten teremtménye,
legyen az embernek jót-adó erénye!
Legyen hát felelős, gondoskodó gazda!
Sose azt figyelje, mennyi lesz a haszna!
Legyen értük hálás, becsülje meg őket,
óvja a vizeket, földeket, erdőket!
Szeretettel nézzen az egész világra,
úgy, mint éltet-adó, csodás gazdagságra!
Akarjon örülni, emberséges lenni!
Tanítsd meg gyermeked igazán szeretni!
Terepgyakorlat 2020

Terepgyakorlat 2020

Élménytúra a százhalmok vidékén,

avagy az agy befogadó-képességét feszegető terepi megfigyeléseink
szeptember 14-16.

Az első terepgyakorlatunk szeptember 14-16. között zajlott, Százhalombattán.

Első nap a Battatúra alkalmazás segítségével bejártuk a kiserdőt, a Duna és a Bara partját. Láttunk többek között őzet, imádkozó sáskát, jégmadarat, szürke gémet, vízi siklót, szongáriai cselőpókot és rengeteg növényfajjal ismerkedtünk meg.  A nap végére kellően elfáradt mindenki, hisz rengeteget sétáltunk, és a Nap is hétágra sütött.

A második nap a Régészeti Parknál gyülekeztünk, és elindultunk a Sánc-hegyhez. Ott Würth Pál vezetésével körbejártuk a helyszínt, és megnéztük a ritkaságnak számító csikófark nevű növény fiú és lány egyedeit, valamint az ugyancsak ritkaságnak számító deres szádorgó elszáradt virágait.

Később kisétáltunk a kereszthez, majd a Duna-kanyarhoz, miközben újabb növényfajokkal ismerkedtünk meg. Délután visszamentünk a Régészeti Parkba, ahol kaptunk finom, ősi búzafajtából készült lepényt és csoportokban, idegenvezetővel körbejártuk a parkot.

Az utolsó nap a Csónakházban voltunk. Az előzetesen elkészített ppt-ket bemutattuk, majd csoportokban feladatokat oldottunk meg a különböző állomásokon.  Volt, ahol mikroszkóppal vizsgáltuk meg a papucsállatkát, másik állomáson a vízminőséget figyeltük meg, a harmadik állomáson pedig az előző napokon megtanult növényeket kérdezték ki tőlünk, illetve megtanultuk, hogyan kell növényt határozni.

“Milyen szó jut eszedbe a terepgyakorlatról?”

felfedezés, érdekes, növényék, séta, fák, meleg, szúnyogok, állatok, fárasztó, allergia, virágok

Almássy Szonja Lilla (9.b)

Ne szomorkodj, szép Virágszál…

Ne szomorkodj, szép Virágszál…

Az elmúlt hetekben új kifejezéseket, új tevékenységeket tanultunk meg. Tantermen kívüli, digitális munkarend, virtuális osztályterem… És igen, húsvét hétfőn az Arany János Általános Iskola és Gimnázium 1.a osztályának közösségi oldalán a kicsik első online locsolkodása is megtörtént.

Bizonyára nem így tervezték ennek a kedves húsvéti hagyománynak a megtartását az osztályközösségünk tagjai. De ahogyan a tavaszi szünet előtti otthoni „tanítási órákon” példásan helytálltak, úgy az ünnepi hangulat megteremtésében is nagyon kreatívak voltak a gyerekek. Természetesen, az őket segítő szülők is igyekeztek támogatni a kicsiket.

Videófelvételek készültek az ünneplőbe öltözött fiúkról, akik a napppaliban vagy a kertben néztek csillogó szemmel a kamerába, és volt olyan kisdiák is, aki locsolóverset költött az apukájával. Csodás hímes tojásokat készítettek a lányok, és nagy mosollyal köszönték meg társaiknak az üzeneteket.

Nem az igazi, nem így az igazi, nem így szoktuk, nem ez a természetes!

Mindannyian ezeket a gondolatokat fogalmaztuk meg. Az egymás iránt érzett szeretet, a „Hiányoztok!” megható érzése azonban sugárzott minden felvételről. Bízunk benne, hogy a kis csapatunk először és utoljára töltötte így a húsvéti ünnepeket. Reméljük, jövőre minden „szép Virágszál” valós harmatcseppek édes-mézes illatát érezheti majd.

Addig is, nézzük az 1.a-sok húsvét hétfőn készült képeit! Köszönjük a szülők segítségét!

Itt a tavasz, virágidő,
Már csak eső kéne,
Hadd locsoljak helyette is,
Színed elé lépve.
Ne szomorkodj, szép Virágszál,
Íme, itt a harmat,
Édes-mézes minden cseppje,
Illatozzék Rajtad!”

(Írta: Vidóczy Marci és apukája)

Minárovits Gáborné osztályfőnök

Alsós anyanyelvi munkaközösség elmúlt időszakának versenyein elért eredmények

Alsós anyanyelvi munkaközösség elmúlt időszakának versenyein elért eredmények

Városi vers- és prózamondó verseny

2020. február 25-én az első korcsoportos tanulóink, február 28-án pedig a második korcsoportos tanulóink vettek részt – a minden évben megrendezett – vers– és prózamondó verseny középdöntőjén, melyet a Hamvas Béla Városi Könyvtár gyermekkönyvtára szervezett.

Döntőbe jutott tanulóink és felkészítőik:

Vidóczy Marcell                 1.a   Minárovits Gáborné

Kiss Odett                          1.b   Stutzné Szalay Edit

Csíkos Krisztián Zoltán     2.a   Szarvas Renáta

Zsótér Ágnes                      2.b   Novákné Tamás Gabriella

Mayer Adél                        3.a   Farkasné Balogh T. Andrea

Sárközi Zsófia                    3.b   Novákné Tamás Gabriella

Baranyai Jázmin                3.b   Novákné Tamás Gabriella

A felkészüléshez jó egészséget, a döntőben való szerepléshez sok sikert kívánunk!

Az Arany Napok rendezvénysorozat keretében meghirdetett irodalmi pályázat alsós tanulóink részére az „Arany útlevél” címet kapta.

2020. március 2-ával kezdetét vette iskolánkban az Arany Napok rendezvénysorozat. Munkaközösségünk felhívására alsós tanulóink élményszerű irodalmi alkotásokat készíthettek, melyeket iskolánk aulájában kiállítás keretében iskolánk tanulói és vendégei kedvükre elolvashatnak.

Eredmények 3. évfolyam:

  1. hely Hetyei Benedek 3.b – A gyönyörű Görögország
  1. hely Garai Dóra 3.a – Országunkat átlépve

? hely Molnár Petra 3.b – Hohe Wand

? hely Sárközi Zsófia 3.b – Külföldi kalandjaim

Különdíjasok:

Konc Regina 3.a – Arany útlevél Itália

Tankó István 3.b – Nagyszalonta nevezetességei

Eredmények 4. évfolyam:

  1. hely Kiss-Kneifer Soma 4.a – Kaliméra!
  1. hely Schuszter Panna 4.b – Horvátországi nyaralásunk

    Szanyi-Nagy Eszter 4.b – A ciprusi nagykaland

Szintén az Arany Napok rendezvénysorozat keretében látogattak el alsó tagozatos diákjaink a Hamvas Béla Városi Könyvtár gyermekkönyvtárába, ahol színvonalas interaktív órákon vehettek részt diákjaink.

A könyvtár dolgozóinak megköszönjük odaadó, lelkes együttműködésüket, melyre a következő tanévben is számítunk.

A Matrica Múzeum munkatársai egy helytörténeti vetélkedőre hívta a város négy iskoláinak 3. évfolyamos diákjait. A kétfordulós csapatverseny keretében, játékos feladatok megoldásával tágíthatták tudásukat városunkról.

Iskolánk öt fős csapata első helyezést ért el:

Árgyelán Virág       3.a
Ézsiás Verona        3.a
Sárközi Zsófia        3.b
Friedl Áron             3.b
Tankó István          3.b

Eredményes szereplésükhöz gratulálunk!

Kitekintés az előttünk álló időszakra:

  • Alsó tagozatos anyanyelvi munkaközösségünk komplex műveltségi vetélkedőre hívta városunk általános iskoláinak 2. és 3. osztályos tanulóit, 2020. április 7-ére.

A gyerekek játékos vetélkedő keretében – a gondolat szárnyán – útra-kelnek és ellátogatnak Európa számos országába az „Arany útlevéllel”.

 Szeretettel várunk minden résztvevőt!

Ez ’tök’ jó buli volt

Ez ’tök’ jó buli volt

Az idei tanévben ismét megrendezésre került az iskolánk hagyományos Halloween bulija és az 5-6. évfolyamos tanulók örömmel vettek részt a vidámságban, ügyességben, versengésben és táncban bővelkedő programokon. A játékos délutánt a gimnazista diákok segítségével valósítottuk meg, akik nagy lelkesedéssel és felelősségtudatosan segítették az angol szakos kollégák munkáját a vetélkedő 12 állomásán.

Változatos feladatok sora várta a kreatív jelmezekbe öltözött diákcsapatokat, akik ügyesen megbirkóztak a rájuk váró változatos kihívásokkal, amelyek között szerepeltek komolyabb, viccesebb, könnyebb és kicsit nehezebb feladatok is.  A diákok tizenkét különböző állomáson jártak és többek között dobtak és gurítottak célba, tekertek múmiákat, csontvázat raktak össze bekötött szemmel és gofrievésben versenyeztek. Emellett természetesen angol nyelvű szójátékokat és rejtvényeket is megoldottak, hogy a nyelvvel és az angolszász kultúrával kapcsolatos ismereteiket is bővíthessék, illetve minden csoport előadott egy rémisztően jó táncot. A csapatok által készített poszterekből egy kiállítás készült, amelyre a résztvevő diákok szavaztak, és a nyertes poszter készítői díjban is részesültek.

A vetélkedő végén egy résztvevő sem távozott üres kézzel és hassal, hiszen a délután zárásaként a diákok elfogyasztották azokat a rémes krémes süteményeket, amiket a csapatok hoztak, és mindenki kapott cukorkákat is, hiszen Halloween nincs édesség nélkül.  Emellett az első három helyezett csapat kapott még egy kis édes ráadást.

Köszönjük szépen Pedagógusainknak és gimnazista segítőinknek a szórakoztató vetélkedőt, a hangulatos dekorációt és a jó hangulatot!

Szabóné Jassó Ágnes