61 végzős diákunk sorakozott fel a szalagtűzésre október 17-én a BKK színháztermében családjuk, barátaik és tanáraik szerető körében. Rendkívül büszkék vagyunk a két osztály diákjaira: tanulmányi eredményeik, nyelvvizsgáik, előrehozott érettségi eredményeik, a sportban elért eredményeik mind kiemelkedők.
„Ahhoz, hogy tudjatok előre felé lépkedni, célok kellenek, amik megadják az irányt a célokhoz pedig tudás, ismeretek. Az úton nem csukott szemmel kell járni, hanem megismerni mindazt, ami körülvesz Benneteket. Ezért próbáltunk Nektek sok mindent megmutatni a körülöttetek levő világból és abból a sok lehetőségből, ami az érettségi után vár rátok. Ezt a célt szolgálják az Erasmus utak, a német és olasz és francia nyelvi táborok, az egyetemek kínálatának bemutatása a pO Napokon, a terepgyakorlatok, a rengeteg rendkívüli óra, az Arany Akadémia előadásai és sorolhatnám még sokáig. Megmutattuk a veszélyeket is egy-egy prevenciós előadás során.
Ahhoz, hogy haladni tudj az úton, célodnak kell lenni. Mert a cél ismerete motivál, ez ad hajtóerőt az úton való lépkedéshez. Mi tanáraitok a szülőkkel szövetségben próbáltunk Titeket tartani a számotokra megfelelő úton. Ez nem jelenti azt, hogy Ti nem próbáltatok ki pár félrevezető kisebb ösvényt… ez is a fiatalság kíváncsiságához tartozik. Ez nem baj, akkor, ha mi, felnőttek azonnal tudtunk felétek jelezni – egy –egy osztályfőnöki, vagy akár igazgatói beszélgetéssel, vagy súlyosabb esetben bejegyzéssel, egy-egy szülői fejmosással – és utána belátva a felnőttek igazát, visszatértetek a jó útra. Az út mindenki számára az élet, tele elágazásokkal, amikor döntenetek kell. Most is egy ilyen döntés előtt álltok: hogyan tovább? Milyen irányba haladjatok tovább? Melyik elágazást kövessétek a további vádorlásotokban?”
Amit tanácsoltam nekik: „Ne legyetek kishitűek! Merjetek nagyok lenni, gondoljatok nagyot, és valósítsátok meg álmaitokat! A teljesülésért viszont tegyetek meg mindent, amit erőtök enged és szorgalmatok bír!”
Horváthné dr. Hidegh Anikó