Az őszi szünet előtti utolsó hét ugyan rövid volt, de annál intenzívebb. A csütörtökön délutánt például 58 tanuló és 6 tanár szánta arra, hogy a Language Cert nyelvvizsgaközpont próbanyelvvizsgáján részt vegyen. A többéves együttműködés célja, hogy a tanulók évente kétszer is objektív külső visszajelzést kapjanak nyelvtudásukról. Az őszi forduló jelentősége, hogy a tanév során az eredmények tükrében a tanulók egyéni fejlődési célokat tűzhetnek ki és ezek eléréséhez tanári segítséget kaphatnak. Ezért is örvendetes, hogy ilyen sok diák szánta rá a délutánját a feladatok megoldására.
Az alábbi ábra jól mutatja, hogy a legaktívabbak már a 8. és 9. évfolyamok, és a kisgimnáziumi tagozaton megemelt óraszám haszna is visszaigazolást nyert.
A következő ábráról pedig leolvasható, hogy a leginkább fejlesztendő terület az íráskészség, ami nem meglepő, hiszen ez az egyetlen produktív készség, tehát a legnehezebb is. Az is jól látható, hogy a C1 szintre jelentkezők már jobban mérik fel tudásukat, esetleg nyelvvizsga tapasztalattal is rendelkezve sikeresebbek.
A diákoknak gratulálunk minden pozitív részeredményhez és jó munkát kívánunk, hogy év végére a hiányzó tudást is megszerezve, készségeiket fejlesztve, sikeres nyelvvizsgát tegyenek.