Szeptember 18-án a NEP program keretében iskolánk 7. b osztályosai Budapestre látogattak, hogy a reformáció mozgalmának elindulását és annak következtében kialakuló evangélikus közösség életét, annak helyszínét jobban megismerhessék, áttekintést kaptak e történelmi emlékhelyről.

Az osztály 2 csoportban vett részt 2-2 foglalkozáson. Az első keretében- mely a Kő kövön címet kapta- az épületegyüttes történetével ismerkedtek meg a tanulók. Felfedezhették az épületeken rejlő ismertető táblákat, megismerték belülről és kívülről a templomot.

A második foglalkozáson egy ’időutazáson’ keresztül személyesen Luther Márton feleségétől kaptunk információkat a korszakról, a reformátorról, a címe ’ A reformáció kora női szemmel’ volt. A múzeumpedagógus úgy vezetett bennünket át a korszakon, mintha saját élményeit mesélte volna el, jelmezbe öltözve Luther feleségeként. Megtapasztalhatták diákjaink milyen volt a korszakban az egyház szerepe, a nők élete és hogy milyen kalandos úton lett Bora Katalin Luther felesége.

Rendkívül tartalmas, érdekes információt tartalmazó, játékos 2 órát töltöttünk el a helyszínen.

Az mostani árvízi helyzethez kapcsolódó érdekesség: 1838-ban, amikor a Duna a máig mért legmagasabb állását elérte, ez a Deák téri templom szolgát menedékül, mivel a magasított bejáratát már pont nem érte el az árvíz.