Az iskolában sok mindenről tanulnak a gyerekek: tudományokról gyakorlatról egymásról és a nagybetűs ÉLET-ről is. Főképpen, ha a természet úgy akarja. Most pl. az árvízről, a segítségnyújtásról, az önkéntességről. Városunk Százhalombatta teljes egészében a Duna partján terül el, több helyen is árvízveszélynek kitéve gát hiányában. A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium apraja és nagyja is megmozdult az iskolarádióban bemondott hirdetésre, ami az árvíz érkezéséről, az ár elleni védekezésről szólt.
Az alsó tagozatos kicsik szendvicsekkel lepték meg az óvárosi árvízi védekezőket, valamint az elképzelésükben levő képeket vetették papírra ezt is elküldve a gátakra.
Az általános iskolai tagozat felsőseit nyolcadikosaink képviselték: két osztálynyi tanuló közel 3 órán át töltötte a homokzsákokat, pakolták a kupacokat, tömörítették a töltést, de szívesen tették szeretetből. Az ott dolgozóknak készítettek szendvicseket, hogy erőt gyűjthessenek a következő hosszú órákra. Másnap a homokzsákok mellől a Duna parton levő tanyára mentek segíteni, ahol az ott tartott állatokat segítettek átmenteni egy másik, átmeneti szálláshelyre.
Gimnazistáink osztályok szintjén vonultak le két délután is a Csónakházhoz és segítettek, amit éppen kellett: homokot zsákba, zsákokat platóra, zsákokat le, zsákokat gátra….. Nagyon örült a Csónakház körüli védekezés irányítója a kb. 100 fő gimnazistánknak, akik felpörgették a munkálatokat, röpke 2 óra alatt az összes homok el is fogyott. A következő napon ismét több, mint 100 gimnazistánk vonult le a csónakházhoz. A diákok lendülettel, lelkesen, szívesen dolgoztak, hiszen látták, érezték, hogy kétkezi munkájuk hasznos, nagy szükség van minden segítségre, és most személy szerint rájuk is. Ezen a napon már a város többi iskolája is – felbátorodva példánkon – a gátakhoz indult segíteni. Nagyon büszkék vagyunk jó érzésű, segítőkész diákjainkra, jó volt őket látni jókedvűen, lelkesen dolgozni a felnőttek között.
Mindannyiunk számára emlékezetes marad 2024. szeptember közepe, csakúgy, mint a 2006-os és a 2013-as árvizek itt a Duna mentén.
Szlogenünk lehetne „Segítsünk másokon! Mert a mások is mi vagyunk.” (Martin Luther)
Százhalombatta, 2024. 09.25.
Horváthné dr. Hidegh Anikó, főigazgató
Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium