Levél az Aranyból

Levél az Aranyból

Kedves volt diákjaink, ma már egyetemisták, volt egyetemisták!

Melegséggel a szívemben sétáltam haza a mai pályaorientációs nap után. Túlcsordult a büszkeségtől. Harminc volt Aranyos diák tartott délelőtt előadást a gimnazistáknak. Orientáltak, pályaorientáltak. Senki nem sietett ma ki a tanteremből, amikor megszólalt a csengő, mert figyelmesen hallgattuk őket. Kiemelkedő karriereket „befutott” diákokat láttam, akik magabiztosan mentek a termekbe az ismerős folyosókon vagy külföldről online kapcsolódtak be, most előadni. Arról meséltek, hogy a gimnázium után hogy alakultak a tanulmányaik, például mint ménesgazda, állattenyésztő mérnök, állatorvos, gyógyszerész, ipari termék-és formatervező vagy műszaki informatikus. Hallhattuk, hogy milyenek az első évek a rendészettudományi karon, a turizmus-vendéglátás, kereskedelem- és marketing-, pszichológia-, általános orvosi-, szociológia-, médiatudomány-, közösségszervezés-, nemzetközi igazgatási-, nemzetközi biztonság- és védelempolitika, humántudomány-, gazdálkodástudomány- vagy a tanári szakon. Aztán arról is, hogy milyen jól eső érzés visszatérni az Alma materbe. Gyakorlati tanácsokkal látták el a „kicsiket”…és mindezt nagyon szerényen, intelligensen.

Büszke voltam Rájuk, hogy volt közünk egymáshoz. Öndicséret vagy a reklám helye? Persze…de soha sem csak rajtunk múlt… rajtuk és a szüleiken is.

Kedves Szülők!

Ma minden kisgyermek büszke volt az 1-6. évfolyamainkon, mert a katedrára lépő édesanyák és édesapák igényes előadásokkal készültek, mert azok valóban érdekesek voltak, mert különlegesen mutatták be a szakmájukat, hivatásukat vagy a munkahelyüket. Autószerelő, kertészmérnök, könyvtáros, pék, zenész, színész, bankár járt nálunk. „Terítékre került ” a MÁV csoport, a helyi TV és a Dunai Finomító STEM orientációs napja is-amelyekről, csak annyit írtak a gyerekek a helyszínekről: „fantasztikus volt”.

Kedves Résztvevők!

Pályaorientáció, bemutatkozás, ismeretterjesztés, motiválás volt a mai feladat.

Fordult a helyzet: ma nem mi tartottuk az órákat… de mi, pedagógusok is feltöltődve mentünk haza.

Köszönjük szépen az aktivitást, az együttműködést, a tartalmat, a visszaigazolást és az inspirálást.

Adorjánné Káldi Boglárka
szervező

Bolyai Matematika Csapatverseny

Bolyai Matematika Csapatverseny

Az idei tanévben összesen 77 diák (21 csapat) mérette meg magát a Bolyai Matematika Csapatversenyen (általános iskolás 3-8.) 2024. október 18-án a megyei/körzeti fordulóján. Az iskolai forduló szervezése és lebonyolítása Balla Viktória, Nyugati Veronika, Kiss Éva és Körmendi Piroska nevéhez fűződött.

Legjobb eredményeink:

Harmadik osztályos csapataink közül a legjobban teljesítők a 38. helyen végeztek (Kövesi Erik, Sinka Barnabás, Váci Katalin Hanna, Vasadi Boglárka);

Negyedik évfolyamon az egyik csapatnak (Biró Zoltán, Ézsiás Mihály, Kazsóki-Mészöly Milán, Székely Adrián) a 69. helyen sikerült végezni;

Ötödik évfolyamon egyetlen csapat indult (Böcz Bálint Gábor, Bojtár Áron, Bojtár Boldizsár, Komáromi Nándor), 86. helyen végeztek.

Az egyik hatodik osztályos csapatunk (Kókai András, Kiszely Mátyás Koppány, Máthé Csanád) a 18. helyen végzett.

Hetedik évfolyamon általános iskolás kategóriában a 30. helyet sikerült megszerezni (Erdős Szilárd, Körmöndi Ábel, Páll Csongor, Telek Noémi), míg gimnáziumi kategóriában a 13. hellyel büszkélkedhetünk (Cséza Benedek Kende, Pelczel-Nagy Bálint, Szilágyi Kristóf Soma).

Nyolcadik évfolyamon a gimnáziumi kategóriában szintén a 13. helyet sikerült megszerezni az egyik csapatnak (Bábik Benedek, Nagy Soma, Nagypál Roland Soma, Szabó Gergely Zoltán).

Gratulálunk minden versenyzőnek!

Három magyar arany és egy ezüstérem a cyclo-cross hazájából

Három magyar arany és egy ezüstérem a cyclo-cross hazájából

Az őszi iskolai szünetben a Superior Racing Team U15-ös versenyzője, Szilasi Dániel öt versennyel készült Belgiumban és Hollandiában a közelgő cyclo-cross Európa Bajnokságra, melyet november 16-án Szlovákiában rendeznek majd. Az öt cx futamból hármat megnyert (egymást követő napokon), illetve egy ezüstérem és egy hatodik hely is összejött.

A „cross-turné” október 26-án Herenthout-ban kezdődött a magyar versenyző számára, ahol még csak a hatodik helyen végzett. Másnap, Beernem-ben már sokkal jobban sikerült a futam. Egy nagyon gyors és szoros versenyen, a korcsoportjában idén legtöbb cx versenyt nyerő Mats Decque mögött mindössze 5 másodperccel lemaradva lett második. A nyolc körös futamon a két srác már a második körben meglèpett a többiektől, előnyük folyamatosan nőtt, így a táv felénél már látszódott, hogy nem fogják őket utolérni. Dani a finálé előtt egy kanyarban sajnos hibázott és le kellett raknia a lábát, a belgának így néhány mp előnye keletkezett, amit végül meg tudott tartani a célig.

Pár nap pihenő következett a második blokk előtt, ahol az ünnepnap miatt három egymást követő napon is verseny volt a hosszú hétvégén.

November 1-én Valloniában folytatódott a Henri Bensberg Challenge nevű kupasorozat. A nem túl technikás pályán Dani a második körben egyedül ellépett, végül fél perccel nyert a többszörös belga XCO bajnok és majdnem 1 perccel a harmadik helyen befutó korosztályos CX belga bajnok előtt.

Másnap, november 2-án Hollandiában folytatódott a versenyek sora, először Dordrecht következett, ahol a 21. fiataloknak szóló cross nagydíjat rendezték. A pálya fő attrakcióját egy 30 lépcsőből álló felfutás volt. Dani az első körben már elment, előnyét 1 perc fölé növelte, amire végül nagy szüksége is lett. Az utolsó kör utolsó harmadában technikai problémája volt, így futva kellett megtennie az utolsó néhány száz métert. Tetemes előnye miatt szerencsére még így is elsőként tudott célba érni. „Hazafutásáért” nagy tapsot kapott a helyiektől is.

November 3-án a 20. Tilburg Nagydíj következett, amely az öt verseny közül a legizgalmasabb pályát hozta. Dupla palánk (ugratható magasságban), két homokágy, lépcső és több nagyon meredek rézsű is volt a pályában, igen izgalmas nyomvonalat jelöltek. Dani az első körben a homokágyon lépett el a többiektől a korosztályos holland bajnokkal, de a kör végén már egyedül tekert az élen. Előnyét folyamatosan növelte, végül 1 perc 13 másodperccel győzött a rendező ország nemzeti bajnoka előtt.

Trick or Treat

Trick or Treat

…avagy Halloween party a 6. évfolyamos diákok számára

2024. október 24-e délutánján szokásunkhoz híven idén is megtartottuk a Halloween-i tematikájú játékos vetélkedőnket.

A vicces feladatokat idén is nagy lelkesedéssel fogadták az ijesztő jelmezekbe bújt diákok.

Megismerkedhettek az angol nyelvterületen szokásos játékokkal is. A gyerekek jól szórakoztak a szellemkereső, múmia-betekerés, szembekötős csontváz kirakó, Undi Guszti, Just Dance-tánc „karaoke”, szókereső és Quiz játékok alatt.

Nyelvtudásukat és a szokásokkal kapcsolatos ismereteiket is összemérhették a csapatok.

Az eredményhirdetés után pedig nem maradhatott el a gyerekek által hozott édességek együttes elfogyasztása.

Rendhagyó módon idén az 5. évfolyamon tanórai keretek között valósítottuk meg a „Halloween party”-t.

„Borzasztóan” jó buli volt.

Köszönjük szépen a családok által beküldött „rettentően” finom süteményeket.

Erney Orsi, Illésné Alexa Andrea

Arany-vándor

Arany-vándor

Szeptemberben – egy korábbi hagyományt újjáélesztve – az SNI tagozat nevében ügyességi és sportvetélkedőre invitáltuk a környék iskoláit. Meghívásunkat az Érdi Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI, valamint az Ercsi Eötvös József Általános Iskola fogadta el.

A résztvevők és szurkolóik lelkesen érkeztek iskolánkba október 21-én kora délután. A versenyen 5 fős, felső tagozatos csapatok mérkőztek meg egymással.

A főigazgató asszony köszöntője után rövid bemelegítés következett. A ráhangolódás után kezdetét vette a versengés.

A versenyzők egyéni, páros és csoportos versenyszámokban mérték össze erejüket, ügyességüket, gyorsaságukat. Kúsztak, másztak, futottak, célba dobtak az akadálypályán, ügyeskedtek hullahopp karikával, tornyot építettek papírpoharakból gumi és madzag segítségével. A vetélkedő végén meglepetés feladatként „fény-fogócska” játékot játszottak csapatonként a BlazePod nevű eszközzel, melyet a SZVISE Judo szakosztálya bocsátott rendelkezésünkre.

A verseny jó hangulatban telt, valamennyi csapat lelkesen és sportszerűen versenyzett. Az elfáradt résztvevőket szörppel és süteménnyel, pogácsával vendégeltük meg. Mindenki élményekkel gazdagodva indult haza.

Az Arany-vándor kupát az érdi iskola nyerte el. A gyerekeket kísérő kollégákkal megbeszéltük, hogy minden évben más-más helyszínen szervezünk hasonló vetélkedőt.

Bízunk benne, hogy jövőre a kupa hozzánk kerül.

Horváth-Gelencsér Ramóna
Rajkai Róbert
Kun Ágnes