2024. február 2-án iskolánk 11.a és 12.a osztályos tanulói az Uránia Nemzeti Filmszínházban tekinthették meg A kis herceg színpadra vitt változatát francia nyelven.

Az előadás szereplői francia nemzetiségű művészek voltak, akik fantasztikusan oldották meg ennek a műnek a színpadra vitelét. Kevés eszközzel is látványos eredményt sikerült elérniük és kreatív megoldásaik gondoskodtak arról, hogy minél emlékezetesebbé váljon a színházban töltött idő számunkra. Az egyik legnagyobb előnye ezeknek az előadásoknak, hogy a színészek tudatában vannak, hogy nem francia anyanyelvű közönségnek játszanak, ezáltal lassabban és jól érthetően beszélnek, hogy az érkező diákok sikeresen megértsék a szöveget. Valamint rendkívül hasznos olyan embereknek hallani a kiejtését a tanult nyelven, akik születésüktől fogva az adott nyelvet beszélik.

Tavaly is volt szerencsénk megtapasztalni egy ilyen színházélményt, és valószínűleg sok tanulót jó érzéssel töltött el, hogy az idei előadást jobban értette, kevesebb ismeretlen szó hangzott el számára, ezáltal megerősítést kapva a fejlődésről és motivációt szerezve a további nyelvtanuláshoz, fejlődéshez.

Vida Noémi 12. A