Hozzávalók – körülbelül 60 főre

1 iskola, intézményvezetőkkel a hatékony kommunikációhoz
2 nap – lehetőség szerint jóidővel ellátva, de nyilván abból élünk, amit kapunk
2 jól kifundált helyszín (Velencefürdő – Százhalombatta, Csónakház, Klub Sirály)
2 új osztály – lehetőség szerint lelkes diákokkal
2 új ofő – lehetőleg szintén lelkeset vegyünk
2 szervező tanár
1 Dök-vezető
ízlés szerint kompetens dökösök (nagyon hatékony és ügyes csapat előny, mi olyannal készítettük)
vonatjegyek
evezéses és strandolós kész program a Velencei-tónál (ezt jobb, ha készen vesszük, otthon nehezebb elkészíteni)
étel és ital (pl. pizza, müzliszelet, húsleves, sült csirke, víz)
Actionbound (lehetőség szerint az ízlés szerint adagolt kiválóan kompetens dökösök maguk készítsék, úgy lesz a legjobb)
egyéb játékok (közösen készítve a kompetens dökösökkel)
gólyapecsét és megafon (a dökösöknek hatékony segítség lesz)
dús intelmek (az új diákoknak hatékony segítség lesz)

Az egyszerűség kedvéért lássuk az első napot először. A 2 osztályt gyűjtsük össze egy általunk kigondolt helyszínen (erre mi Érd-Alsót választottuk, de ízlés szerint járjatok el), majd ellenőrizzük le az osztályok összetételét. Pecsételjük le a gólyákat az osztályfőnökök és a dökösök segítségével, majd az érkező vonatra tereljük fel az így előkészített csapatot. Semmiképpen se hagyjuk, hogy a nehezített körülmények (például a más utasokkal is felszerelt zsúfolt járat) miatt bárki leszálljon hamarabb! Ha ez mégis megtörténne, a kompetens dökösök használjanak megafont a csapat újbóli összeterelésére.

A velencefürdői leszállás után tereljük a csapatot a part felé, majd ízlés szerint rendeződjünk el a parton. A ráhangolás végett kis reggeli torna és tánctanulás javasolt, ezt rábízhatjuk a dökös csapatunkra. Az osztályok lekötésére a strandprogramokat felváltva használhatjuk az ofőkkel, akik mindenféle játékokkal lelkesen felkészülve csapatépíthetnek. Néhány régi dököst és a Dök-vezető tanárt használjunk fel az ételek (pizza és müzliszelet) szállítására illetve a közhangulat emelésére. Ha az osztályok fürgén végeznek, ismét kérhetjük a kompetens dökösök segítségét az újabb és újabb játékok illetve versenyek kitalálásához és levezetéséhez.

Készüljünk arra, hogy amennyibben a receptünkhöz nem sikerült jóidővel ellátott napokat választanunk, akkor szükség lehet a délutáni gyors összepakolásra, és az esőben futásra a korábbi vonatig. Természetesen ez fakultatív, főleg a szerencsénken múlik. Ha a (z esetenként meglehetősen nedves) vonatút lezajlott, az osztályokat kéretik épségben visszaszolgáltatni a szülőknek! Itt lesz szükségünk még a dús intelmekre is, főleg a másnapi öltözködést és egyéb fontos információkat illetően, rábízhatjuk ezek átadását az ofőkön kívül dökösökre.

A másnapi nap úgy készül, hogy az iskola előtt összegyűlt osztályokat csapatokra bontva, a kompetens dökösök által előre elkészített Actionboundot használva lejuttatjuk a Csónakházba, amely az általunk választott második helyszínként funkcionálhat. A lejuttatott és kissé fáradt osztályokat részesítsük további mozgásos programokban a hozzászokás végett, például reggeli tornában, tánctanulásban és hasonlókban. Ennek levezetésére ismét a dökösök a legalkalmasabbak. Az osztályokban ezután teremtsünk további csoportkohéziót plakátok készítésével és az osztályról szóló versike kifőzetésével.

Ezután a törődött diákok megetetése javasolt, ehhez mi a Klub Sirály ételeit használtuk ezúttal. Az ebéd elköltése után szervezzünk osztályversenyeket a szabadidő további hasznos eltöltésére. Ezt arra is használhatjuk, hogy a diákok megtudhassák egymásról, ki miben tehetséges: vízibombadobásban, talicskázásban, sprintekben stb.

A játékok befejezése után a diákokat engedjük haza az új élményekkel, a közösen főzött ételünk immáron elkészült! Javasolt nagyon megköszönni a segítséget a résztvevőknek, különösen a dökös csapatnak, akik a mi esetünkben nagyon kitettek magukért!

Az alkotók számára javasolt az étel gyakori felülvizsgálata, mert ez lett most az az alaplé, amiből 4-5 éven át minden további ételt elkészíthetünk! Tévedés ne essék, azt fogjuk enni, amit ebből főzünk!

Mindenkinek jó étvágyat! 😊

MTZs és ÖZ

Gólyatábor 2022.
Ha valaki megkérdezte volna tőlem, hogy szerintem milyen egy gólyatábor, 100%-ig biztos vagyok benne, hogy nem olyannak írnám le amilyen volt. Amikor a DÖK-ösök elkezdtek velünk ”bemelegíteni” – ami szerintem magába foglalt vagy 20 perc fekvőzést és guggolást, mindezt 2 óránként – azt hittem, hogy véletlenül valahogyan egy sporttáborba kerültem. Ezek mellet persze azért jól éreztük magunkat,– igaz, hogy utána 3-4 napig mozdulni alig bírtam az izomláztól – egy felejthetetlen élmény marad. Nagyon élveztem, meglepetésemre még a gólyatáncot is.

Megismerhettem az osztálytársaimat, ami szerintem egy nagyon jó dolog. Ha lehetséges lenne – fekvők és guggolások nélkül – többször is megismételném azt a két napot.

Deák Adrienn, 9.NY