December 8-án a 9.a osztállyal és felsőbbéves magyar fakultációra járó tanulókkal ellátogattunk a MüPá-ba Grecsó Krisztián előadására.

Grecsó Krisztián József Attila díja magyar költő, író, dalszerző, az Élet és Irodalom munkatársa. Regényei megjelentek több nyelven is, írt forgatókönyvet, színdarabokat, szövegkönyveket. Az előadás célja az volt, hogy a gimnazista korosztályt közelebb hozza az irodalomhoz, az irodalom olvasáshoz. Ezt humorral lazasággal és őszinteséggel el is érte.

A hivatalos műsorleírás szerint: „Olyan kérdés, hogy: „Mit akar mondani a költő?” egyszerűen nincs. Tévedés. A jó szöveg nem egyenlet, nincs megoldása, hogy iksz egyenlő akármennyi”. Ebből adódóan az előadásban arról is szó volt, hogy mi történik bennünk és velünk, amikor olvasunk. De nemcsak akkor amikor olvasunk, hanem bármikor, amikor kreatív, alkotó tevékenységben veszünk részt. Az előadó saját könyveiről is szólt pár szót; beszélt az alkotás-fogadtatás-elismerés nehézségeiről és szépségeiről.

Korosztályunknak elsősorban a Vera című regényét ajánlotta az alkotó, melyet kedvünk kerekedett elolvasni a hallottak, átéltek alapján.

Lencse Luca, Pelczel-Nagy Eszter 9.a