„-A gyerekem tegnap szárnyalva jött haza a suliból, köszönöm…milyen programotok volt?
– A Déryné-program KultUp alprogramjára pályáztunk a BKK segítségével. Őszintén szólva én is még mindig ebben élek: a forgatagban, az élményben, a fejlődésben, a hűűűha micsoda nap volt ez-zakatol a fejemben, legbelül pedig, némely téma vagy módszertan miatt, átrendeződni látszanak a dolgok éppen bennem is.”
„A KultUp célja a színházi, előadó-művészeti és művészetoktatási programok eljuttatása középfokú oktatási intézményekbe, kiemelt figyelmet fordítva az élménypedagógiai fejlesztésre, a kultúraterjesztésre, pályaválasztási szemléletformálásra, a közösségépítésre és a tehetséggondozásra.” -olvasom a kultup.hu honlapon….valahogy így, pont ezt tapasztaltuk.
25 alkotó érkezett hozzánk, 33 előadás volt, minden órában hét, 9-11. évfolyam gimisei vettek részt a programon. Nemcsak a kötelező olvasmányokat ismerhették meg a diákok más szemszögből, mert az együtt alkotással, vitázással sokat fejlődtek ők is. A foglalkozások segítségével a mindennapi szerepvállalásaink szempontjából fontos karakterek, történetek bemutatásával, alapértékekre épülő szemléletet kaptak.
Kérdezés nélkül mesélték a szünetben az élményeiket. Aki eddig csöndben ült az óráimon, most a testvériség, testvérség témát „borította rám” a folyosón Káin és Ábel történetén keresztül.
A bevezető színésztréning, a vitajáték avagy a jó színházi dilemma, a kvízek, az akrobatika, a zenélés szórakoztató volt. A drámapedagógia módszertanának széles tárháza minden teremben, tulajdonképpen, mi pedagógusok, szakmai továbbképzésen is voltunk.
Megtisztelő volt, hogy kik jártak nálunk. Felemelő volt, hogy a kis tantermeinkben mit alkottak a „nagyok”.
És, ha egy gimis programon megrohamozzák a folyosón Bánki Benit az alsós diákok, akkor azt gondolom, hogy nincs itt baj, érték még az olvasás és nem is olyan instant az az irodalom.
(Bánki Beni nevét 2015-ben ismerték meg országszerte, amikor megnyerte a Ki Mit Tube-ot a slam költő, a Nemzet Fiatal Tehetségei program ösztöndíjasa, számos országos irodalmi és tehetségkutató verseny győztese)
Adorjánné Káldi Boglárka
Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium főigazgató-helyettes