Pályaorientációs nap: iskolánkban a legnagyobb szervezést igénylő program. Célunk, hogy a tanulóink minden korosztálya a szakmák, foglalkozások, hivatások egy-egy szegmentjéről hiteles képet kapjon. A legrelevánsabb partnereket hívtuk meg ma is minden területről: a lelkes szülőket, akik az alsósoknak, SNI tanulóknak bemutatták foglalkozásukat, amit ki is próbálhattak a gyerekek (fodrász, tűzoltó, kutyatréner, stb…) ❤ A felsősöknek a középiskolák képviselőit, akik előadás formájában vagy interaktív módon ismertették a szakmák tanulásának lehetőségeit iskolájukban (Budai Szakközépiskola, Dunaújvárosi Loránffy, Érdi Kós K.Technikum, Jelky Iparművészeti Szakgimnázium, stb.) 🥰

Gimnazistáink számára bejelentkeztek egyetemek képviselői, akik részben előadók (Állatorvosi E., Közszolgálati E: katasztrófavédelem), másrészt pedig meghívtuk saját „nevelésű” büszkeségeinket, egykori diákjainkat ❤ A leghitelesebben tud diák a diáknak mesélni az egyetemi tanulmányokról, a lehetőségekről a diákéletről. Rendkívül büszkék voltunk az idén is, hiszen a tavalyi lelkes öregdiákok létszáma megkétszereződött: voltak a SOTE-ről, az ELTE-ről, az Óbudai Egyetemről a Pázmány Katolikus Egyetemről, a Közszolgálati Egyetemről, a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetemről, stb. Azonban volt, aki már a munka világából érkezett, hírül hozva a diploma utáni lehetőségeket, pl. a Külügyminisztériumból, vagy egyenesen Brüsszelből on-line, mint az Európai Unió jogásza. Munkánk „gyümölcseit ízlelgetjük” ilyenkor, mi pedagógusok és elégedetten figyeljük a már felnőtté érett fiatalokat, akik a mi iskolánk padjaiban értek okos, intelligens felnőttekké. Ez leírhatatlanul jó érzés, büszkeség ❤ Mindent megér ❤ 🥰
Horváthné dr. Hidegh Anikó
intézményvezető
Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium