Idén XXII. alkalommal rendezte meg a Nemzeti Tudósképző Akadémia a Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozóját Szegeden, április 13. és 15. között. Szent-Györgyi Albert és Karikó Katalin azok a Nobel-díjasok, akikkel ez a dél-alföldi város büszkélkedhet. Nem véletlenül hívják a napfény városának, saját bőrünkön éreztük a napsugarakat és az áprilisi 30 fokos nyarat.

Szombat délután érkeztünk meg, estefelé pedig biológiatanárunkkal közösen felfedeztük a városközpontot. Megcsodáltuk a Szegedi Dómot, a Kárász utcát és a Széchenyi teret, a színházat, az egyetem épületeit, a belváros csodás épületeit, és természetesen a Tiszát. Másnap reggel a Szegedi Egyetem Gyakorló Gimnáziumában, a Radnóti Miklós Gimnáziumban kezdtünk, ahol patológiás metszeteket vizsgáltunk a mikroszkópokkal és más eszközökkel bőven felszerelt TERMOSZ-laboratóriumban. Ezt követően rövid, vezetett városnézésre indultunk, melynek során Szeged történelmével is megismerkedtünk. A séta végén megérkeztünk a Szegedi Egyetemre, ahol Nobel-díjas és sikeres kutatók angol nyelvű előadásait hallgattuk meg. Brian Kobilka, Nobel-díjas kutató a G-fehérjékről számolt be nekünk, David Eisner és Martin Morad pedig mindketten a kalcium szívre való hatásáról tartották bemutatójukat. Este a Szegedi Nemzeti Színházban Gálaest keretében a Tiszavirág néptáncegyüttes előadásán, majd azt követően állófogadáson vettünk részt.

Utolsó napunk délelőttjét Talentum-díjas kutatók és az év Szent-Györgyi Diákja angol nyelvű előadásán töltöttük. Egy hosszabb szünetben kerekasztal beszélgetés zajlott, ahol egyetemi hallgatók ismertettek meg minket az egyetemi élettel.

Ebben a néhány napban megismerhettük a gyönyörű Szegedet, és rengeteget tanulhattunk elismert kutatóktól. Fantasztikus előadásaikkal megmutatták, hogy a kutatás kitartást és kreativitást igénylő munka, de megéri. Biztattak arra, hogy kövessük az álmainkat és kutassunk.
Ez a munka nem mindig sikeres, sok a zsákutca, de ne adjuk fel! Először látni vagy tudni valamit, vagyis felfedezni felemelő érzés, főleg, ha tudjuk, hogy ezzel segítünk valakinek.

Orsós Réka Eszter
9. b osztályos biológia tagozatos tanuló