Nagy megtiszteltetésben volt részem, amikor részt vehettem a Nemzeti Tudósképző Akadémia Szegeden megrendezésre kerülő Nobel-díjas találkozóján. A háromnapos program tudományos élményekben, inspiráló beszélgetésekben és felejthetetlen közösségi pillanatokban bővelkedett. Az esemény nemcsak a kutatás iránti lelkesedésemet erősítette meg, hanem új távlatokat is nyitott számomra a tudomány világában.

A találkozó első napját laborgyakorlatokkal kezdtem. Lehetőségem nyílt megismerkedni az ELISA (Enzyme-Linked Immunosorbent Assay) gyorstesztek működésével, amelyek kulcsfontosságúak számos betegség kimutatásában. Ez az eljárás gyakorlatilag azt jelenti, hogy speciális ellenanyagok segítségével képesek vagyunk kimutatni a vérből vagy más mintákból bizonyos fertőzéseket, fehérjéket vagy biomarkereket – vagyis láthatóvá tenni olyan anyagokat, amelyeket szabad szemmel nem lehet észrevenni. A gyakorlat során nemcsak elméleti tudást kaptam, hanem saját kezűleg is kipróbálhattam az eljárást, így megtapasztalhattam, milyen precizitásra és odafigyelésre van szükség a pontos eredmények eléréséhez. Inspiráló volt látni, hogyan válik az elméletből kézzelfogható kísérlet.

A program második napján került sor a konferenciára, amelyet a szegedi Pick Arénában rendeztek meg, és ehhez a naphoz iskolánkból még 11 diák csatlakozhatott. A rendezvényen több mint 4000 ember vett részt – vendégek, diákok és hallgatók egyaránt. Ekkor egy Nobel díjas előadó, Peter Ratcliffe osztotta meg velünk kutatásait és tapasztalatait. Emellett két további előadást is meghallgathattunk, amelyek a modern tudomány rejtelmeibe adtak betekintést – legyen szó a hasnyálmirigy működéséről (Hegyi Péter) vagy útmutatásról a kutatói pályához (Shahrokh Shariat).
Este gálaelőadás következett, ahol egy olasz előadó zenélt, különleges hangulatot teremtve. A műsort a gálavacsora zárta, amely elegáns és ünnepélyes volt.

A zárónapon kerekasztal-beszélgetésen vettem részt a Szent-Györgyi mentorokkal és a Nobel – díjas tudósokkal. Sok hasznos tanácsot kaptam tőlük a kutatói pályáról, a motiváció fontosságáról és arról, hogyan lehet kitartani hosszú távon a tudományos munka mellett. Jó érzés volt kérdezni és hallgatni olyanokat, akik már végigjárták azt az utat, amelyen én most elindultam.

Ezúton szeretném megköszönni a Százhalombattai Önkormányzatnak és Vezér Mihály polgármester úrnak az anyagi támogatását, az iskolámnak – Arany János Általános Iskola és Gimnáziumnak a részvételi lehetőséget, valamint biológia tanáromnak, Kalauzné Szilágyi Beátának a magas szintű felkészítést. Nélkülük nem lehettem volna részese ennek a felejthetetlen élménynek.

Tézsla Petra
11/b. osztály