Egy esős, borús, hideg hét egyetlen napsütéses szerdáját sikerült elcsípnünk arra, hogy kiránduljunk egy jót a Keleti-Mecsek szép völgyében, Óbánya mellett.

Első állomásunk Mecseknádasdon volt, ahol megnéztük a Schlossberg templomromot, mely a 14. században épült, s a török korban várrá építették át. A mellette lévő Várhegyi- kilátó tetejéről elénk tárult a környék csodálatos panorámája. Láthattuk már túránk kiindulópontját is Óbányát, a kis zsákfalut.

Utunk az az Öreg- patak mentén haladt, sőt többször át is kellett kelnünk rajta. Az őszi esőzések miatt megáradt, illetve csúszósak voltak a falevelek, kövek a hajnali fagyok miatt, bizony bánta, aki nem bakancsban indult neki, de sokak cipője, lába is bánta mikor bele-belecsúsztunk a hideg vízbe.

Az erdőben kezdetben a kék túraútvonalat követtük, festői kép tárult elénk minden egyes kanyar után. Célunk a Cigány- hegyi kilátó volt, közben többször keresztezték utunkat kis hidak, patakok, elvétve elhaladtunk egy-egy ház mellett. Kisbányát elérve nekiindultunk az emelkedőnek, melynek végén egy újabb kilátóhoz jutottunk fel. A hegytetőre felérvén a diákok szokásunkhoz híven a csúcs-csoki kaptak a kitartásukért. Ezután elindultunk körtúránk visszafelé vezető szakaszán, a piros túraúrvonalra váltva. Az immár lefelé vezető úton gondtalanul, beszélgetve, jó hangulatban élveztük a gyönyörű túraösvényt.

Túránk vége felé cipőink talpát nem győztük megszabadítani az addig magunkkal cipelt több réteg sártól. De mindez megérte mert felüdülés volt az egész heti esős, barátságtalan időjárás között hiszen kifogtunk egy hideg, de napsütéses napot, ami tökéletes volt a túrázásra. A megtett út hossza végül 15 km lett.

Hazafele utunkon már ránk sötétedett, fáradtan, de élményekkel telve értünk vissza iskolánkhoz.