Örömmel tudatjuk olvasóinkkal, hogy a 6.b osztály teljes létszámban kilövésre felkészült!

Az űrbázisunkon megtettük az előkészületeket, a kiképzést teljesítettük!

Hogy miből is állt ez a kiképzés?

  • bővítettük az ismereteinket az űrhajózásról
  • tisztában vagyunk azzal, hogy Farkas Bertalan után idén tavasszal egy újabb magyar űrhajós juthat fel a világűrbe, pontosabban a Nemzetközi Űrállomásra, ő Kapu Tibor. Társa, Cserényi Gyula pedig a földi irányításban vesz majd részt tartalékosként.
  • megismertük, milyen az űrhajó felépítése, milyen az űrruha, és azt is megtudtuk, ki volt Lajka kutya
  • ismerős számunkra a NASA, a SpaceX és az ISS elnevezés is

A kiképzés teljesítésével megkaptuk a névre szóló űrútleveleinket is, ezennel valóban kilövésre felkészültünk. De mihez is?

Az osztály ebben a félévben 12 küldetésen vesz részt, melyet a Spacebuzz program keretében valósítunk meg. Fő feladatunk az lesz, hogy élmény alapú oktatás keretében megismerjük Földünk szépségeit és az emberiség által okozott problémáit, és ezáltal hatékonyabban vegyünk részt a fenntarthatóság jegyében bolygónk állapotának javításában.

A küldetések végén bemutatjuk azokat a munkákat, feladatokat, amelyeket elvégeztünk, de ez alatt az idő alatt folyamatosan tudósítunk a haladásunkról. Figyeljék a zöld folyosó paravánjait és az iskola honlapját is!

Az eddigi fotókat az alábbi link alatt tekinthetik meg: 1. küldetés

 Szalontai Szilvia
szervező tanár