időpont: 2023. május 16. (kedd) 13:30 óra
helyszín: Magyar Természettudományi Múzeum
esemény: A Magyar Természettudományi Társulat 2023. évi rendes Közgyűlésére
Amikor a példakép megdicsér…
A Magyar Természettudományi Társulat elnöksége a Kárpát-medencei kémiaiversenyeinek szervezésében sok éven át végzett eredményes tehetséggondozó-szervező munkámért HEVESY GYÖRGY-ÉRMET adományozott.
Ugyanaz a célunk, csak más szinten dolgozunk érte, de egy Társulatban. Abban a (Királyi) Magyar Természettudományi Társulatot 1841 tavaszán alapították Pest-Budán. A Magyar Természettudományi Társulat –, mely túlélte a szabadságharcot, szerencsésen átvészelte az első és a második világháborút – 1952-ig folyamatosan tevékenykedett, 1953-ban azonban nevétől, vagyonától megfosztották.
A Társulat szakosztályainak neves múltbéli tagjai sorában a természettudományok nagyjait találjuk. Az 1841-ben kinyilvánított tervei szellemében a természettudományok magas szintű népszerűsítésén túlmenően változatlanul elsőrendű feladatának tekinti a fiatal tehetségek felkutatását és gondozását. Ezt a célt szolgálják az 1990. óta minden esztendőben megszervezett és megtartott, a 13-14 éves korosztálynak kiírt tanulmányi versenyek (Herman Ottó Országos Biológia Verseny, Hevesy György Országos Kémia Verseny, Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Verseny), amelyeken évente sok ezer fiatal vesz részt.
1988-ban adták ki az első Hevesy György – érmet. Pest megyéből, Százhalombattáról elsőként hozhattam haza. (Albertirsa, Dabas, Érd, Budaörs települések összesen öt kiváló kémia tanára kapta meg eddig azóta)
Minden évben a Hevesy György Kémiaversenyen első helyezést elért 7., illetve 8. osztályos diák kap Hevesy György emlékérmet, melyet a Munkácsy díjas Szöllőssy Enikő szobrász, képzőművész készített.
Az első helyezést elért diákok tanára is kap érmet, de csak abban az esetben, ha 5 éven belül nem kapott már egyszer.
Kivételes esetben a Magyar Természettudományi Társulat elnökségének döntése alapján kaphat olyan személy is Hevesy György emlékérmet, aki bizonyítottan több éven keresztül eredményes tehetséggondozó munkát végzett.
Idén a kivételes eset én voltam.
25 éve vagyok a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban és azóta veszek részt felelősként a Hevesy megyei verseny szervezésében. Büszke vagyok az iskolánkra, arra, hogy kezdetektől itt szervezhetik biztonsággal a versenyt és arra, hogy a környék iskoláinak kémia tanárai szívesen jönnek hozzánk ezalkalomból javítani.
Felemelő a díszoklevél és az érem tulajdonosának lenni, megtisztelő akiktől kaptam.
A dicséretnek mágikus hatása van, az elismerés pedig számomra további elvárás is.
Adorjánné Káldi Boglárka
intézményvezető-helyettes
Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium