Az első nagy megmérettetés

Az első nagy megmérettetés

Január 21. 2023-ban is az év egyik legkomorabb napja. Későn kel a Nap, talán nem is látjuk az egész napunk során. Szombat, mert ez a „program” mindig szombatra esik. Mégis az évszakból, a hónapból és a napból adódó komorság mellett az ország sok családja alig vesz észre valamit, mert ezen a napon más a fontos. Ez pedig a Központi Felvételi.

Ezen a napon csúcson van az izgalom, az aggodalom, a stressz, mert sok minden függ az írásbeli felvételi pontszámától: egy álom, a továbbtanulási cél megvalósulása. Ezen a napon az érzelmektől, feszültségből adódó szikrák szinte bevilágítják a családok napi hangulatát, éberré, figyelmessé teszik őket egymás iránt. Kell is ez, ezen a rendkívüli napon. A legtöbb vizsgázó diák életében ez az első nagy megmérettetés: a 10 éves negyedikeseknek mindenképpen és a nyolcadik osztályosok körében is a legtöbb tanuló számára ez az első. A vizsgahelyként szolgáló iskola számára is nagy izgalom: a vizsga szervezése, a tanulók fogadása, elosztása, a feladatlapok beszerzése és a vizsga lebonyolítása. A jelenlevő ügyelő pedagógusaink azonban oldják a beérkező kis és nagydiákok feszült hangulatát kedvességükkel, kiegyensúlyozott, nyugodt körülményeket teremtenek számukra a vizsga megírásához. Segítőink, az iskola zöld pólóját viselő gimnazistáink pedig a más iskolákból érkező diákokat segítik az iskolában való tájékozódás vagy egyéb más probléma esetén.

Menetrend szerint 9.30-kor igazgatói tájékoztató rádión keresztül a mindenkire vonatkozó legfontosabb szabályokról. 10-kor indul a magyar feladatlap megoldása. Ekkor a felvételizők számára megszűnik a külvilág: koncentrál és mindazt, amit hetek, hónapok alatt gyakorolt, megpróbálja alkalmazni. 45 perc: ebben az időintervallumban kell minden tudást előhozni, alkalmazni, leírni.   ….és utána jön 15 perc fellélegzés, a szünet. Intézményvezetőként ekkor végig sétálva a folyosókon éreztem a kiáramló izgalmakat, energiákat: a folyosókon – a vizsgának megfelelően ünneplő ruhába öltözött – kicsik és nagyok örülnek, mosolyognak, egymást ölelik, boldogok. A felén túl vagyunk! A folyosó, mint egy hangyaboly! A stressz és az izgalom legjobb levezetése a beszélgetés, a siker, az öröm érzésének átadása, ezzel a társak bíztatása. Ezután következik a matematika, ez mindig a nehezebbik fele a felvételinek mindkét korosztály számára. Azután vége. Mindenki rátalál várakozó szüleire, a nagyobbak egyedül indulnak haza. Mindenkire érvényes – tanuló, tanár, szülő, szervező iskola – nagy teher került le a vállunkról.

Most már észrevesszük, hogy nem süt a Nap, hogy komor, szürke, ködös az idő. De nem baj, túl vagyunk a felvételin! Az eredmény lesz még a fontos, de arra még kicsit várni kell. Akkor már a Nap is sütni fog, reméljük!

Horváthné dr. Hidegh Anikó
intézményvezető
Arany János Általános Iskola és Gimnázium

Álmok álmodói kiállítás, ahogy a 6.B látta

Álmok álmodói kiállítás, ahogy a 6.B látta

2022 novemberében a 6. B osztály részt vett az Álmok álmodói kiállításon. Amit a kiállításról tudni lehet:

VILÁGRASZÓLÓ MAGYAR TALÁLMÁNYOK

A tudomány az ember nélkül csak rejtély. A tudomány hatalmas és apró, titokzatos és sokszor egész hétköznapi. Körülvesz minket, alakítja világunkat, az emberiség különböző népeinek fantasztikus közös nevezője. 2022. február 15-től egy élményalapú, interaktív kiállítás vár a Millenárison. Itt te is felfedezhetsz, megismerhetsz, kipróbálhatsz olyan magyar találmányokat, amelyek a tudomány jelenbe vezető kanyargós útján igazi mérföldkövek voltak.

Az Álmok Álmodói 20 kiállításon olyan tudományos és technikai vívmányokat mutatunk be, amelyek felfedezői, megalkotói a magyar néphez és kultúrához kötődő tudósok, szakemberek. Kíváncsi felfedezők, akik új földekre léptek, mérnökök, akik megépítették ötleteiket, tudósok, akik az univerzum rejtelmeibe férkőztek. Megmutatták a világnak, amit még csak ők láttak addig, vagy amiről csak ők álmodták még, hogy lehetséges.

A tudományos újdonságok felforgatják, újraértelmezik, jobbá teszik az életünket. A Szent-Györgyi által felfedezett C-vitamin, Semmelweis áttörése a gyermekágyi láz megelőzésében, Karikó Katalin mRNS-vakcinája, Goldmark színes televíziója, a Neumann számítógép-elv, Gábor Dénes hologramja mind-mind átformálta addigi világunkat, hétköznapjainkat.

De a tudomány játék is: öröm- és nevetésforrás. Amikor a Rubik-kockát forgatjuk, ahogy nézzük az űrhajósok vicces trükkjeit a súlytalanságban, a számítógépes játékok vagy a bonyolult sakkjátszmák mind szórakoztatnak bennünket.

A tudomány élvezetes: egy szórakoztató rácsodálkozás az újdonságra.

Ezt az élményt szeretné nyújtani látogatóinak az Álmok Álmodói 20, amely 20 évvel az első kiállítás után most egy teljesen új kiállításanyaggal nyílik meg.

Az alábbi videó azt tükrözi, ahogy és amit ők láttak:

Szilasi Dani országos bajnok

Szilasi Dani országos bajnok

Szilasi Dániel 6/B osztályos tanuló nyerte a január 15-én, Fonyódon megrendezett terepkerékpáros (ún. cyclo-cross) szakág Országos Bajnokságát U13-as kategóriában. A bajnoki címig egy hosszú, de annál eredményesebb cross szezon vezetett, mely során a szakág ötszörös felnőtt magyar bajnoka, Búr Zsolt segítette felkészülését.

Dani 2022. október 1-e óta 16 db cross versenyen vett részt, ebből tizenkétszer győzni tudott, kétszer lett második és kétszer negyedik! Győzelmeinek felét olyan külföldi versenyeken szerezte, ami a hazainál sokkal nehezebb ellenfeleket és pályákat tartogatott. Sokszor tengelyig érő sárban, másutt hóban kellett küzdeniük.

A téli iskolai szünet során két elsőséget kaparintott meg a szakág otthonának számító Belgiumban, ahová a magyar válogatottal utazhatott ki. Saját futamain kívül aktív szerepet vállalt a világkupán résztvevő junior (U19-es korú) csapattársának asszisztálásában, az ún. rajt/cél területen segítette a versenyzőt. Mindeközben a világkupák logisztikáját és rendszerét testközelből megismerhette és gyakorolhatta az angol nyelvet is.

Szakmailag a szezon legnagyobb sikerének számított, hogy sikerült legyőznie a korcsoportjában egész Európában legerősebbnek számító cseheket még novemberben, egy Cseh Kupa forduló során Chynov-ban. Két fordulót megnyert a Szlovák Kupában is, így az elmúlt 100 nap során összesen 4 országban állhatott a dobogó legfelső fokára.

A 2023. június 3-án, Zalaegerszegen megrendezésre kerülő Mountain Bike Diákolimpián Szilasi Dániel 6. b osztályos tanulónk elnyerte a Magyarország „A” kategóriás Mountain Bike Diákolimpia Bajnoka címet!
Szívből gratulálunk neki!
Oliver Twist az Uránia Filmszínházban

Oliver Twist az Uránia Filmszínházban

Iskolánk angol nyelvi előkészítő osztályában immáron hagyomány, hogy angol nyelvű színházi előadáson veszünk részt. December elején Budapestre utaztunk, hogy megnézzük az Amerikai Dráma Társulat kifejezettem nyelvtanulók számára készült Oliver Twist című angol nyelvű előadását.

A tanulók előzetesen az angol nyelvű dráma órákon már elolvasták és feldolgozták a történetet, ami sokat segített a megértésben. Az Uránia Filmszínház csodálatos épülete, a sikerélmény, a színvonalas előadás mind hozzájárult a jó hangulathoz. A diákok újabb maradandó élményt szereztek és lelkesen készülnek az év végi angol nyelvű dráma előadásra, ahol már ők fognak színpadra lépni!

                                                                                                          Alföldi Angéla
angol nyelvtanár

Karácsony az SNI tagozaton és a RAK-ban

Karácsony az SNI tagozaton és a RAK-ban

2022. december 16-án tartottuk karácsonyi műsorunkat az iskola tornatermében. November eleje óta a tanulók és a pedagógusok is izgatottan készültek erre az alkalomra. 10 órára a tornaterem megtelt érdeklődő vendégekkel: szülőkkel, diákokkal, pedagógusokkal, az Aranykapu Alapítvány kuratóriumának képviselőivel és Török Sándor, alpolgármester úr is megtisztelt minket a jelenlétével.

A tagozatvezető köszöntője után a „színpadot” benépesítették a gyerekek. Hallhattunk csodálatos karácsonyi verseket, láthattunk vidám karácsonyi táncot. A fő műsorszám Az állatok karácsonya című mesejáték volt, melyben a tagozat és a Regionális Autista Központ valamennyi tanulója szerepelt. Az előadást egy közös éneklés zárta.

A rendezvény végén a tanulók megkapták megérdemelt jutalmukat, átvehették az önkormányzat karácsonyi ajándékát és az alapítványtól az édesség csomagokat.

2022. december 15-én és 16-án megrendeztük karácsonyi vásárunkat is. Ennek sikerességéhez a diákjaink szülei rengeteg finomsággal és otthon készített karácsonyi dísszel, ajándékkal járultak hozzá. A bevételből tavasszal tanulmányi kirándulást szervezünk tanulóinknak.

Köszönjük mindenkinek a vásárlást!

„Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni. Higgy a csodában, mert teli van vele az élet. De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai.” – Ron Cristian

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánnak az SNI tagozat és a RAK tanulói és pedagógusai

Rendhagyó irodalomóra a városi könyvtárban

Rendhagyó irodalomóra a városi könyvtárban

A végzős 12.b osztállyal rendhagyó órán vettünk részt a Hamvas Béla Városi Könyvtár invitálásának köszönhetően.
A meghívott vendég ezúttal az egyetemista – tehát életkorát tekintve a mi diákjainkhoz közel álló – Varga Vencel, újságíró, slammer volt, aki országszerte a fiatalokat (is) megszólító előadásokat tart a kortárs irodalomról. Az interaktív, beszélgetésekkel, játékokkal tűzdelt másfél órában szó volt aktuális kulturális szokásokról, könyvekről, szerzőkről, az olvasás mai helyzetéről, szerepéről, valamint Vencel szövegeit is hallgathattuk, sőt a diákok vele együtt is alkothattak meg szövegeket.
Mindez érdekes és talán hasznos is volt számukra, az elhangzottakat akár be is tudják majd építeni az irodalom határterületei témakör slam poetry tételébe az érettségin.
Palló Csilla tanárnő