Öt diák és két kísérő pedagógus képviselte iskolánkat a The Future is your Challenge új Erasmus+ projekt első diákcsere programján a II Liceum Ogólnokształcące im. Jana Matejki lengyel partneriskolában Siemianowicach Śląskich városában. Csapatunkon kívül még 5 olasz diák és két kolléga érkezett és töltötte velünk együtt el az élményekben gazdag egy hetet.
A projekt fő célja az állampolgári és európai uniós ismeretek bővítése és a partnerországok kultúrájának megismerése. A projekt során mind a három partneriskolában sor kerül diákcserére és az együttműködést egy brüsszeli kirándulás zárja majd. A találkozók között online események keretén belül dolgoznak együtt a diákok.
A héten a diákok nemzetközi csapatokban tanultak és több interaktív foglalkozáson is részt vettek amelyek során egyrészt tippeket kaptak arra, hogy hogyan tudják a kreativitásukat fejleszteni művészi tevékenységeken keresztül másrészt azt is megtapasztalhatták, hogy mindezt hogyan tudják fenntartható módon megtenni. Ellátogattunk több művészeti intézménybe, egyrészt a Katowice városában található színházba, ahol beleshettünk a kulisszák mögé, másrészt a Művészeti Akadémiára, ahol a jövő képzőművészeit oktatják. A diák a hét során szerzett ismereteiket alkalmazhatták a projekt logójának megtervezésében, amelyből számos színvonalas alkotás született.
Kirándulást tettünk Krakkóba, ahol meglátogattuk a Jagelló Egyetemet és az Óváros szépségeit is megcsodálhattunk. Egy történelmi kirándulás keretén belül tiszteletünket tettük Auschwitz – Birkenau Emlékmúzeumban ahol alaposabban megismerhettük a hely szomorú történetét.
Az utolsó délután a diákok és a fogadó családok az iskolában búcsúztak el egymástól.
Kísérő pedagógusként büszkeséggel töltött el minket, hogy az iskolánkat képviselő diákok nagyon szépen felkészültek és minden feladatban tökéletesen helyt álltak. Folyékony angolsággal kommunikáltak társaikkal és fogadócsaládjaik tagjaival. Mivel társaik családjainál laktak, betekintést nyerhettek a lengyelek mindennapi életbe is. Sok új barátság szövődött a diákok között és biztos vagyok benne, hogy ez az utazás életre szóló, és mindemellett személyiségfejlesztő élmény volt számukra.
A projekt következő állomása a szeptember közepén megrendezésre kerülő olasz diákcsere program lesz, és addig is számos tevékenységen keresztül folytatjuk az együttműködést külföldi partnereinkkel.
Szabóné Jassó Ágnes, projektkoordinátor
Arany János Általános Iskola és Gimnázium