Az állatok világnapját idén rendhagyó módon ünnepeltük iskolánkban. A vírushelyzet miatt sajnos elmaradtak a nagyok által tartott előadások, amelyeken a saját kisállatukat mutatták volna meg az alsósoknak, és a felelős állattartásra hívták volna fel a kisebbek figyelmét. Bízunk benne, hogy jövőre visszatérhetünk ehhez a hagyományunkhoz is, mert nagyon élvezték a picik.

Ebben a tanévben a zöld folyosón egyik tanítványunk, Éberl Márton 7.a osztályos tanuló fotóiból tekinthettek meg egy kis kiállítást az érdeklődők, illetve a virtuális térben megnézhették Szabó Sznjezsana 7.b osztályos tanuló által készített prezentációt egy érdekes állatról, az axolotl-ról. Emellett játékos feladatgyűjteményt és barkácsolós ötleteket osztottunk meg a tanító nénikkel, melyeket az év során bármikor használhatnak.

Szintén idei újításként a Karácsony tanya lovait örvendeztettük meg egy kis almával. Ezt szeretnénk jövőre kiszélesíteni, és több segítséget nyújtani a gyerekekkel állatmenhelyeknek és lovas tanyáknak különféle adományokkal, legyen az étel vagy takaró; játék; leselejtezett labda; vagy bármi, amivel egyrészt segítünk az állatokon, másrészt örömet is okozunk vele.

Szalontai Szilvia (szervező pedagógus)

Aranyosi Ervin: Igazán szeretni

Tanítsd meg gyermeked igazán szeretni,
szeretetet adva boldogabbá lenni!
Tisztelni a Földet, az állatvilágot,
megbecsülni élőt, árva kis virágot!
Legyen jó gazdája minden földi lénynek,
ne higgye, hogy azok csak miatta élnek!
Hisz minden élőlény isten teremtménye,
legyen az embernek jót-adó erénye!
Legyen hát felelős, gondoskodó gazda!
Sose azt figyelje, mennyi lesz a haszna!
Legyen értük hálás, becsülje meg őket,
óvja a vizeket, földeket, erdőket!
Szeretettel nézzen az egész világra,
úgy, mint éltet-adó, csodás gazdagságra!
Akarjon örülni, emberséges lenni!
Tanítsd meg gyermeked igazán szeretni!