Teddy Maci Doktor foglalkozás

Teddy Maci Doktor foglalkozás

Iskolánk 1.a, 1.b osztályához, SNI és RAK tagozatához ellátogatott egy különleges vendég, Gonda Zita Teddy Maci Doktor, leendő doktor néni. A gyerekek izgatottan gyűltek köré és együtt fedezték fel vele a testrészeket, miközben játékosan tanultak arról is, hogyan működik a testük. Az otthonról hozott plüssállatok sem maradtak ki a vizsgálatból. A gyerekek jókedvűen segítettek kis kedvenceiken, meggyógyítva képzeletbeli bajaikat. Nagyon büszkék voltak arra, hogy ők is doktorokká válhattak. A foglalkozás végére minden plüss meggyógyult, a gyerekek pedig sok új dolgot tanultak – és ami a legfontosabb, nagyon jól érezték magukat.
 Turi Hajnalka szervező
Stat Wars XII. országos verseny

Stat Wars XII. országos verseny

Iskolánk az idei Stat Wars XII. országos versenyen egy négyfős csapattal képviseltette magát. Három online forduló során lehetett kivívni a döntőbe jutást, ahol a legjobb tíz csapat folytathatta a versenyt. Nagy büszkeség számunkra, hogy csapatunk sikeresen teljesítette az akadályokat és bejutott a döntőbe. A 9–10. évfolyamos korosztályban összesen 136 csapat indult, így már a döntőbe kerülés is kiemelkedő eredménynek számított. A fináléban diákjaink kiválóan helytálltak, és végül az előkelő 6. helyezést szerezték meg. A csapat tagjai a 9.B osztály tanulói voltak: Nagypál Roland, Nagy Soma, Nagy Zsombor és Szabó Gergely, felkészítő tanáruk Balla Viktória.

Eredményhirdetést itt meg tudod nézni:
https://fb.watch/FlH8Q_r35z/ – (5:20-tól vagyunk mi)

Szívügye a tudásmegosztás: Újra nálunk járt a SOTE orvostanhallgatója

Szívügye a tudásmegosztás: Újra nálunk járt a SOTE orvostanhallgatója

Nagy öröm és büszkeség számunkra, ha egykori tanítványaink nem felejtik el azt, ahonnan elindultak. Dobai Ádám iskolánk volt tanulója – aki 13 éven át koptatta nálunk az iskolapadokat az általános iskolától a nyelvi előkészítős gimnázium végéig – immár harmadik alkalommal tért vissza hozzánk biológia órát tartani.

Ádám jelenleg a Semmelweis Egyetem (SOTE) orvostanhallgatója, és ezúttal sem egyedül érkezett, hanem egyetemi csoporttársával Szőnyi Áronnal, akivel együtt látogatták meg az emelt biológia tagozatos tizedikes és a biológia fakultációs 11-12. évfolyamos diákokat azért, hogy elméleti és gyakorlati betekintést nyújtsanak nekik a kardiológia világába. A foglalkozás során érintették a szív részletes anatómiáját és működését, az ingerületvezetés folyamatát, az EKG alapjait és kiértékelését, valamint a leggyakoribb szívrendellenességeket.

Az elméleti oktatást követően szívboncolás következett. A bemutató során a tanulók a gyakorlatban is láthatták a korábban tanultakat, a legbátrabb diákok pedig maguk is bekapcsolódhattak a folyamatba, kipróbálva az orvosi precizitást igénylő mozdulatokat.

Ádám számára szemmel láthatóan nagyon fontos a tudásmegosztás. Példamutató az az elhivatottság, amivel segíti az utána jövő generációkat a pályaorientációban.

Köszönjük Ádámnak és csoporttársának ezt a rendkívül hasznos és inspiráló órát! Reméljük, jövőre ismét találkozunk!

Kalauzné Szilágyi Beáta
biológia szaktanár

Idén is merültünk

Idén is merültünk

A tavalyi tanévhez hasonlóan idén is részt vehettünk a „Merülj velünk!” tengerbiológiai foglalkozásokon, melyet Karáth Emil tengerbiológus és társa, Molnár Mónika tartott közel 400, alsós és felsős diákunknak és tanárainknak. 

Az előadásokon két témakör közül választhattunk: az egyiken a korallok világával ismerkedhettünk meg, míg mások végig követhették a hosszúszárnyú bálnák életét, vándorlását.

Rengeteg olyan információval gazdagodtunk, melyet a tankönyvekből nem szerezhetünk meg. Előadóink nagy szaktudással és gyermekközpontúsággal meséltek a filmezésről; a merülésről; az állatok életéről, védelmük fontosságáról.

Kisfilmek színesítették a prezentációt; kezünkbe foghattunk csigaházakat, cápafogsort; megtapasztalhattuk a cápák bőrének érdességét is, ráadásul a VR-szemüveg segítségével együtt úszhattunk a bálnákkal, rájákkal. Gyönyörű korallszirtek között mi is búvárként láttuk az óceánok hatalmas kékségét, és ha csak pár percre is, de szó szerint elmerülhettünk ebben a gigantikus csodában. Szinte még véget sem ért a program, már a következő évi előadásokra készülünk, mert ezt az élményt semmi pénzért nem hagynánk ki legközelebb sem!

Köszönjük szépen előadóinknak a szakszerű, élménydús napokat!

Jövőre, Veletek, ugyanitt!

A foglalkozásokon készült fotókat az alábbi link alatt tekinthetik meg: Merülj velünk 20252026

Szalontai Szilvia (szervező pedagógus)

Bemutatkozott a Quick-Step szatelit csapatában Szilasi Dániel

Bemutatkozott a Quick-Step szatelit csapatában Szilasi Dániel

Szilasi Dániel, iskolánk 9.b osztályos gimnazistája ismételten olyan eredményt ért el immáron a belga Soudal Quick-Step országúti WorldTour csapatának Avia U17-es sorában egyetlen magyar versenyzőként, amire méltán lehet büszke iskolánk minden tagja.

Kedves Dani, szívből gratulálunk!

 A részletekért kattints a linkre:
https://bikemag.hu/magazin/hirek/bemutatkozott-a-quick-step-szatelit-csapataban-szilasi-daniel/