Sikeres szereplés a Millió Lépés pályázaton
2025-ben 1.000.000 Ft támogatást nyertünk,
2026-ban pedig további 250.000 Ft-tal gazdagodott iskolánk, melyet zöldpontok gyűjtésével értünk el.
Március 16-án, hétfőn a 10.b osztály emelt szintű biológiás csoportjával szakmai terepgyakorlaton vettünk részt a Budai-hegységben, melynek során a kora tavaszi aszpektus jellegzetességeit tanulmányoztuk.
Túránk a budakeszi Hideg-völgyből indult, ahonnan a Tarnai-kilátópont érintésével kapaszkodtunk fel a Nagy-Kopaszra. A terep kiváló lehetőséget nyújtott a geológiai és botanikai összefüggések megfigyelésére. A Tarnai-kilátópont környékén a dolomit
sziklagyepek vékony, rendzina típusú talajrétegét vizsgáltuk meg, amely meghatározza az itt élő növényzet ökológiai stratégiáit. Bár a tavaszi hérics szép számban mutatkozott, a leánykökörcsinből idén mindössze két tövet találtunk. A tavalyi bőséges állományhoz képest tapasztalt visszaesés vélhetően a rendkívüli szárazságnak tudható be, amely miatt sok példány
ki sem hajtott.
A szintkülönbségek leküzdése közben jól elkülöníthető módon megfigyelhettük a különböző fás társulásokat: a klímazonális cseres-tölgyeseket és gyertyános-tölgyeseket, a déli kitettségű oldalak intrazonális molyhos-tölgyeseit, valamint a hűvösebb völgyekben megjelenő extrazonális bükkösöket. Bár az erdő lombkoronája még zárt volt, a rügyezés már megindult,
az aljnövényzetben pedig megmutatkoztak a kora tavaszi geofiton növények, mint például a korai hunyor, az orvosi tüdőfű és a bogláros szellőrózsa, bár ezek egyedszáma is elmaradt a korábbi évekétől.
Lefelé menet érintettük a Budakeszi határában álló hegyi mamutfenyőket, amelyek különleges színfoltjai a környéknek. A mintegy 13 kilométeres gyaloglás során a hangsúly a folyamatos ismeretátadáson és a látottak helyszíni szemrevételezésén volt, de az elhangzottak visszakérdezése sem maradt el.
A napsütéses időben, jó hangulatban telt napot zökkenőmentes közösségi közlekedéssel zártuk Budapesten át. Reméljük hamarosan újra útra kelünk!
Kalauzné Szilágyi Beáta
biológia szaktanár
„Másokat boldoggá tenni az igazi boldogság.”
(Christopher Hoare)
Tapasztalataink szerint a többségi tanulók valamennyire ismerik ugyan a Sajátos Nevelési Igényű társaik helyzetét, mindennapi nehézségeit, a mélyebb, személyes kapcsolódásokban azonban bizonytalanok. Ezeknek a falaknak a lebontását tűztük ki célul, amikor elindítottuk iskolánkban a Különbözünk – mégis összetartozunk programunkat.
A projekt résztvevői iskolánk 5. b és a 4-5-6. d osztály tanulói. Azért ezt a korosztályt választottuk, mert hiszünk benne, hogy az ő nyitottságuk és érzelmi intelligenciájuk jelenti a kulcsot a valódi megértéshez.
Első lépésként a gyerekkel szakórákon (közösségi nevelés, hit- és erkölcstan) ismertettük meg a másság fogalmát, a másként való élet nehézségeit.
Ezt követően került sor az első közös programra: kreatív foglakozás keretében alkottak a gyerekek közös képeket, melyekből kiállítást szerveztünk.
Télen együtt várták tanulóink a Mikulást, ekkor már sokkal oldottabb légkörben. Vegyes csapatokban zajlott a sorverseny, ahol a gyerekek együtt egymásért versenyeztek, szurkoltak, nevettek.
Sőt titokban ajándékkal is készültek egymásnak az osztályok.
A következő állomásra most tavasszal került sor, amikor rendhagyó történelem óra keretében közösen elevenítettük fel az ókori olümpiák versenyszámait. Athén, Spárta, Mükéné, Trója és Théba város polgárai kocsiversenyen, diszkoszvetésben, gerelyhajításban, fegyveres futásban és helyben távolugrásban képviselték városukat. A jó hangulatú együtt sportolás után minden gyermek megkapta az őt megillető olajágkoszorúját, melyet a hagyomány szerint Zeusz főistentől (iskolánk főigazgatónőjétől) vehettek át. A gyerekek mosolyai, az egymást bíztatása, gratulációi, visszaigazolják nekünk, hogy jó úton járunk.
Tudjuk, hogy ez még csak a kezdet, de hisszük, hogy minden egyes közös nevetés egy újabb kötődés, amely valódi közösséggé kovácsolja a tanítványainkat. Szeretnénk a programot kiterjeszteni és még több osztályt bevonni, remélve, hogy a közösen épített hidak jövőre tovább erősödnek.
Czakó Hajnalka, fejlesztő pedagógus
Február 23-án került megrendezésre a városi vers- és prózamondó verseny 1. osztályosok részére meghirdetett fordulója. Az iskolánkat 5 elsős kis tanuló képviselte. Szőcs Hanna 1. a osztályos tanuló második helyezést ért el!!!
Nagyon büszkék vagyunk rá! A többiek is szépen szerepeltek!