Határtalanul Szlovénia-Horváthország

Határtalanul Szlovénia-Horváthország

Magyarország Kormányának támogatásával a HAT-KP-1-2024/1-001464 és HAT-KP-1-2024/1-000430 számú sikeres pályázatok segítségével.

Április 30-án és május 12-én egy osztályfőnöki óra keretein belül sikerült kis ízelítőt kapniuk a gyerekeknek a rájuk váró történelmi kalandozásokból, ilyen módon is előkészítve az utazást. A Barangoló digitális tartalomtár témánkhoz kapcsolódó tankockáit oldották meg a gyerekek. A feladatokat kooperatív módon végezték el, kisebb csoportokban. Az érdekes feladatok teljesen lekötötték őket.

Május 19-én a 7.b és a 7.c osztályok elindultak egy az egy hetes kalandra, hogy felfedezzék Szlovénia és Horvátország magyar vonatkozásait. Lendván megnéztük a Lendvai Színház- és Hangversenytermet, majd a várat. A Bánffy Központban előadást hallgattunk a Muravidéki magyarok kultúrájáról. A Szentháromság kápolnában megnéztük Hadik Mihály törökverő hadvezér üvegkoporsóját. Bántornyán az Árpád-kori templomot kerestük fel. Dobronakon az Orchidea Farmon magyar előadást hallgattunk az orchideatermesztésről. Végül a Bakonaki-tónál sétáltunk. A szállásunk Hódoson volt egy erdőben.

Második napon Lendvaerdőn a paradicsom termesztéséről tanulhattunk. Muraszombaton a Szapáryak várkastélyában jártunk. Felsőlendván Szlovénia legnagyobb kiterjedésű várát fedeztük fel, amelyet templomosok, az Amadék, a Széchenyiek, a Nádasdyak, a Szapáryak is birtokolták. Türkénél a Hármashatárkőhöz túráztunk.

Harmadik napon elindultunk Horvátországba. Zágrábban felkerestük a Káptalandombon álló Mária Mennybemenetel Székesegyházat. A székesegyház Szent István kápolnájában megcsodálhattuk Szent László koronázási palástját és hermáját. A székesegyházban nyugszik Erdődy Tamás, Frangepán Ferenc és Zrínyi Péter. Innen átsétáltunk a Felsővárosba, ahol a Jellasics-teret és a Szent Márk-teret találtuk a Szent Márk templommal. Negyedik napon Fiumében várost néztünk. Megnéztük a magyar időszakból fennmaradt piacot, jelentős épületeket, magyar feliratú kikötői bólyákat, a Baross emléktáblát és Jókai tábláját. Ellátogattunk Tersattoba, a Mária búcsújáró templom kápolnájába, majd felsétáltunk a várba. Abbáziában a Lungomare sétányon megcsodáltuk a magyar arisztokrata családok villáit. Lovranban felkerestük a villát, ahol Feszty Árpád elhunyt. Vacsora után közkívánatra fürödtünk egyet a tengerben. Frissítő fürdés volt Utolsó közös estén egy rövid kvízjátékon átismételtettük a hallottakat, látottakat. Együtt zenéltünk, énekeltünk.

Ötödik és egyben utolsó napon hazaindultunk. Útközben megálltunk Csáktornyán, ami a Zrínyi család sasfészke. Koszorút helyeztünk el Zrínyi Miklós emlékművénél, majd elsétáltunk a várba. Nagyon tartalmas hét áll mögöttünk. Sokat tanultunk a határon túl élt vagy még ma is élő magyarságról.

Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával.

Újra terepen a 9.b emelt biológiásai

Újra terepen a 9.b emelt biológiásai

Április elsején ellátogattunk a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepre és a Beliczay-szigetre a spanyol diákok társaságában. A szennyvíztisztítóban a körbevezetőnk egy teremben elmondta a szennyvíztisztító történetét, folyamatait, tudnivalóit. Ildikó néni pedig fordította a spanyol társainknak. Körbejártuk a szennyvíztisztító területét. Szerencsére nem voltak vészesen erős szagok sem. Megnéztük a mechanikai, biológiai, és kémiai folyamatokat. A biológiai résznél növények körül sétáltunk, alattunk pedig csobogott a megtisztítandó víz, amit a növények végeznek itt azzal, hogy felveszik belőle a szerves anyagokat.

A bemutatás végével, elmentünk a Beliczay-szigetre. A szigeten mindenki elmondta a saját növényét, állatát. Megtanultunk új kifejezéseket, mint például az aszpektust, és meg is figyelhettük, hogy mi egy kora tavaszi aszpektust láthattunk. A sziget fűz-nyár, kőris- tölgy- szil ligeterdőkben és bokorfüzesekben, bővelkedik. Séta közben olyan növényeket figyelhettünk meg, mint például: salátaboglárkát, amit meg is kóstoltunk páran, odvas keltikét, bogláros szellőrózsát, ligeti csillagvirágot. Sajnos mivel későn érkeztünk már nem láttunk hóvirágot, és sajnos még nyári tőzikét és gyöngyvirágot sem láttunk. Olyan állatokról beszéltünk, mint például: kecskebéka, vöröshasú unka, vízi sikló, kockás sikló, fekete harkály és róka.

Invazív fajokkal is találkozhattunk, mint a fehér akác és a zöld juhar.

Kísérlet céljából, megnéztük a Duna pH-ját, és hőmérsékletét is. a pH semleges lett a hőmérséklet pedig 12 Celsius. Hanna és Kata bementek a vicc kedvéért a Dunába, de Hanna nadrágja eléggé elázott. Vissza fele sétálva, néztük a növényeket, fákat, sok információ elhangzott, amivel gazdagodhattunk. Mindenkinek tanulságos volt ez a terepgyakorlat is és mindenki élvezte.

Rácz Luca, 9.b emelt biológiás tanuló

A Szaléziak földjén-Kirándulás Péliföldszentkereszten

A Szaléziak földjén-Kirándulás Péliföldszentkereszten

2025.május 6-án Péliföldszentkeresztre kirándultunk a tagozat és a RAK tanulóval, pedagógusaival, és néhány szülővel. Az utazás két külön busszal történt.

8.00 órakor indultunk, egy óra alatt megérkeztünk a célhoz. A reggelit követően a gyerekek megismerkedtek egy szuper játszótérrel, majd a Teremtésvédelmi kiállításon vettünk részt, ahol a táj jellegzetességeit ismerhettük meg. Ebéd után a tanösvény felé vettük az irányt, amely ugyan rövid, de annál látványosabb volt. A végén megjutalmaztuk magunkat igazi forrásvízzel. Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, élményekkel telve érkeztünk haza.

„A könyv a legnagyobb varázslat, minden csoda benne van, ami eddig volt s ami ezután lesz… ” /Csukás István/

„A könyv a legnagyobb varázslat, minden csoda benne van, ami eddig volt s ami ezután lesz… ” /Csukás István/

Ma a 2.b osztályos gyerekekkel ellátogattunk a gyermek könyvtárba. Egy kedves néni, László Anikó néni,  mesét mondott nekik a cipóról, amit mindenki nagyon élvezett. Megismerkedtek a különféle könyvfajtákkal, például a mesekönyvekkel, ismeretterjesztő könyvekkel és versek gyűjteményeivel. Megtanulták, hol találhatók ezek a könyvek a könyvtárban, és hogy mit jelentenek a könyvek gerincén látható kis jelek.
 
A program végén mindenki elkészíthette a saját kis könyvét, amit nagy örömmel vittek haza. Nagyon tartalmas és vidám délelőttöt töltöttünk együtt.
 
Turi Hajnalka
„Állatijó” délelőtt

„Állatijó” délelőtt

„Állatijó” délelőttje volt az alsó tagozat, az SNI tagozat, a RAK , az 5.a és az 5.c osztály diákjainak és felnőtt kísérőiknek A madarak és fák napja alkalmából ellátogatott hozzánk Gőgös Zsuzsanna zoológus és egy kisebb állatcsapat. Az állatok puszta jelenléte is elbűvölte volna a gyereksereget, de Zsuzsa néni jó hangulatú, vicces, humoros ismertetése a bemutatott állatokról teljesen lenyűgözte őket. Sok új dolgot tanultunk a gabonasiklóról, az afrikai uhuról, a patkányokról, a galambokról, a rókáról. Megtudtuk mivel és hogyan táplálkoznak, miként használják érzékszerveiket. S arról is mesélt, mely tulajdonságok adtak alapot a velük kapcsolatos tévhitek kialakulásához. Egyben egy kis ízelítőt is kaptunk arról, hogy mit tegyünk avagy ne tegyünk természeti környezetünk védelme érdekében. Nemcsak a diákok, hanem még a kanári is olyan jól érzet magát, hogy dalra fakadt a kedvünkért. Az előadás végén búcsút intettünk és jó utat kívántunk a hazaszálló galamboknak, és megköszöntük Zsuzsa néninek ezt a felejthetetlen bemutatót.
Turi Hajnalka