Angol dráma előadás (6b)

Angol dráma előadás (6b)

Iskolánk 6.b. gimnáziumi osztálya emelt szinten tanulja az angol nyelvet. 5. osztálytól. A 6. év tanév végére egy félórás színdarabbal állnak hagyományaink szerint a közönség elé. Az idei tanévben a The Mix-up című darabot tanulták meg a gyerekek Kálmánné Schmidt Mariann tanárnő és Mihály Árpád tanár úr irányításával.

Gratulálunk a gyerekeknek és a felkészítő tanároknak is: folyékony angolság, élvezhető sztori, a darab lendülete és a gyerekek jó kedve a nézőtéren ülőket is elvarázsolta ❤

Tehetségek támogatása az Aranyban

Tehetségek támogatása az Aranyban

Hatalmasat fejlődött a kémia tudománya: „az elmúlt 200 évben: a 18. század vége óta több mint húsz millió anyaggal zajló 42 millió különböző reakciót dokumentáltak.” Persze, nem is ezt kell követnünk az oktatásban… de valóban: a kémia, a folyton változás, na meg az átalakulás tudománya.

A lényeg viszont ennyi idő alatt sem változott: Gondolkodásra és logikus gondolkodásra tanítjuk a gyerekeket a természettudományos tantárgyakon keresztül.

Hogy ez most miért jutott eszembe? Tegnap lezajlott a XXXV. Hevesy kémia verseny. Még mindig elemzem kémia tanárként a MAVESZ kimagaslóan magas színvonalú és hasznos konferenciájának egy-egy részletét a szakmai vegyipari utánpótlásról és alig várom jövő héten a kilencedikes gimnazistáink kutatómunkájának előadását a Hlavay József Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencián Veszprémben. Mindeközben éppen most -szó szerint-a biológia iránt érdeklődő gimnazistáink Szegeden a Nemzeti Tudósképző Akadémián Nobel díjas kutató előadását hallgatják angolul. Nem mellesleg pedig az egész suli  papírt gyűjtött a héten…Igen, variációk egy témára…vagy legalább kettőre-a tehetséggondozásra, a motiválásra, a természettudományok fontosságára.

Visszatérve a nagy hagyományú kémia versenyre: Százhalombattát az Arany János iskola öt hetedik osztályos diákja képviselte. Nagyon büszke vagyok már arra is, hogy bejutottak a Pest vármegyei fordulóba a diákjaim, hát még arra, hogy a legjobbikuk a hetedik helyen végzett (40 fő 7. osztályos diák versenyzett), dolgozatát továbbküldtük.

Az MTT-nek írt összefoglalómban a versenyről még azt fogom írni, hogy a diákokat kísérőkkel és a környék iskoláiban dolgozó, javítást vállaló kémia tanárokkal igazi kis szakmai műhely kerekedett. Akár ez is kellhet ahhoz, hogy tehetséges gyerekeket odaadással motiváljunk.

Örülök, hogy ismét bizalmat szavaztak iskolánknak és 26. alkalommal rendezhettük meg a vármegyei versenyt.

Köszönjük szépen a támogatást az Aranykapu Alapítványnak, a Princess-fejedelmi péksütemények pékségnek és a Bistro di Vespa Vesuvio étteremnek.

Adorjánné Káldi Boglárka versenyfelelős

Magyar Vizitúrázók Szövetségének Országos Konferenciája

Magyar Vizitúrázók Szövetségének Országos Konferenciája

Iskolánkat a Magyar Vizitúrázók Szövetségének Országos Konferenciáján képviseltem előadásommal. Témája egy nevelőtestületi vizitúra élménybeszámolója volt. Ehhez a közösségünk Tóth Ákos a Dunafüredi Flottilla vezetőjének pályázata révén jutott hozzá. Hatalmas élmény volt, közösségépítés, természetközelség, aktív mozgás 🙂 Nagyon jó volt visszaemlékezni rá!

Nagyon köszönjük a lehetőséget ❤

Hevesy verseny vármegyei forduló – eredmények

Hevesy verseny vármegyei forduló – eredmények

Kedves versenyzők és felkészítő tanárok!

Lezajlott a Hevesy verseny vármegyei fordulója. Gratulálok mindenkinek, aki bejutott erre a fordulóra, legyetek nagyon büszkék magatokra. Ügyesek voltatok! Így tovább, találkozunk jövőre.

Adorjánné Káldi Boglárka
versenyfelelős

Internet Fiesta PRO: értelem és érzelem

Internet Fiesta PRO: értelem és érzelem

Értelem és érzelem…a könyvtárban? Persze😊de most egy kicsit másmiről hallottunk ezzel a címmel.

„A mesterséges intelligencia alkalmazásának társadalmi hatásairól, előnyeiről és veszélyeiről napjainkban sok vita zajlik, egyesek Pandora szelencéjeként, mások bőségszaruként tekintenek rá. A 25. Internet Fiesta PRO: értelem és érzelem cím erre a kettősségre kíván reflektálni, utal az online szolgáltatások és azon belül a mesterséges intelligencia objektív hasznosíthatóságára, de a témakörrel kapcsolatos szubjektív – pozitív és negatív – érzéseinkre is.” Internet Fiesta (ikszkonyvtarak.hu)

MI…ez a két betű, így, napjainkban a legtermészetesebb első gondolatként már azt is simán jelentheti, hogy M-mesterséges I-intelligencia.

Ez volt a témája Szatmáriné Berczi Adrienn Dolóresz c. r. szds. bűnmegelőzési főelőadónak a Hamvas Béla Városi Könyvtárban. A 10. évfolyamos diákjaink hallgatták és kérdezték az előadót a cybervilág, bűnmegelőzés, büntető törvénykönyv, Alfonz, személyleírás, felelősségrevonás és generációs ellentétek témákban. Kiderült hogy, hihetetlenül sok vetülete van a hétköznapjainkat meghatározó online szolgáltatások egyéni szokásokon alapuló algoritmikus rendszerének. Az öntanuló, újgenerációs keresőprogramok még kihívást jelentenek. Miközben érzékelhetően még inkább felértékelődik az információk hitelességének kérdése is.

A MI-ben rejlő lehetőségek feltérképezése érdekes téma volt, köszönjük szépen a meghívást.

A 10. évfolyamos diákok nevében:
Adorjánné Káldi Boglárka főigazgatóhelyettes