Amikor a példakép megdicsér…

Amikor a példakép megdicsér…

időpont: 2023. május 16. (kedd) 13:30 óra
helyszín: Magyar Természettudományi Múzeum
esemény: A Magyar Természettudományi Társulat 2023. évi rendes Közgyűlésére

Amikor a példakép megdicsér…

A Magyar Természettudományi Társulat elnöksége a Kárpát-medencei kémiaiversenyeinek szervezésében sok éven át végzett eredményes tehetséggondozó-szervező munkámért HEVESY GYÖRGY-ÉRMET adományozott.

Ugyanaz a célunk, csak más szinten dolgozunk érte, de egy Társulatban. Abban a (Királyi) Magyar Természettudományi Társulatot 1841 tavaszán alapították Pest-Budán. A Magyar Természettudományi Társulat –, mely túlélte a szabadságharcot, szerencsésen átvészelte az első és a második világháborút – 1952-ig folyamatosan tevékenykedett, 1953-ban azonban nevétől, vagyonától megfosztották.

A Társulat szakosztályainak neves múltbéli tagjai sorában a természettudományok nagyjait találjuk. Az 1841-ben kinyilvánított tervei szellemében a természettudományok magas szintű népszerűsítésén túlmenően változatlanul elsőrendű feladatának tekinti a fiatal tehetségek felkutatását és gondozását. Ezt a célt szolgálják az 1990. óta minden esztendőben megszervezett és megtartott, a 13-14 éves korosztálynak kiírt tanulmányi versenyek (Herman Ottó Országos Biológia Verseny, Hevesy György Országos Kémia Verseny, Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Ver­seny), amelyeken évente sok ezer fiatal vesz részt.

1988-ban adták ki az első Hevesy György – érmet. Pest megyéből, Százhalombattáról elsőként hozhattam haza. (Albertirsa, Dabas, Érd, Budaörs települések összesen öt kiváló kémia tanára kapta meg eddig azóta)

Minden évben a Hevesy György Kémiaversenyen első helyezést elért 7., illetve 8. osztályos diák kap Hevesy György emlékérmet, melyet a Munkácsy díjas Szöllőssy Enikő szobrász, képzőművész készített.

Az első helyezést elért diákok tanára is kap érmet, de csak abban az esetben, ha 5 éven belül nem kapott már egyszer.

Kivételes esetben a Magyar Természettudományi Társulat elnökségének döntése alapján kaphat olyan személy is Hevesy György emlékérmet, aki bizonyítottan több éven keresztül eredményes tehetséggondozó munkát végzett.

Idén a kivételes eset én voltam.

25 éve vagyok a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban és azóta veszek részt felelősként a Hevesy megyei verseny szervezésében. Büszke vagyok az iskolánkra, arra, hogy kezdetektől itt szervezhetik biztonsággal a versenyt és arra, hogy a környék iskoláinak kémia tanárai szívesen jönnek hozzánk ezalkalomból javítani.

Felemelő a díszoklevél és az érem tulajdonosának lenni, megtisztelő akiktől kaptam.

A dicséretnek mágikus hatása van, az elismerés pedig számomra további elvárás is.

Adorjánné Káldi Boglárka
intézményvezető-helyettes
Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium 

Tini Titánok, Aranyifjak, Arany Ászok és Arany Sárkányok

Tini Titánok, Aranyifjak, Arany Ászok és Arany Sárkányok

A városi sárkányhajó versenyen az Arany Iskola 4 csapatot delegált: általános iskolásaink 5-6. évfolyamából, a 7-8. évfolyamból, a nagygimnazistákból és a pedagógusokból álltak össze csapataink. Mind a 4 csapat nagyon jól szerepelt, mindenki serleget kapott a végén, azaz 1. és 2. helyezéseket hoztunk el! Nagyon büszke vagyok ismét, hiszen testnevelő tanáraink, olyan motivációval hatottak a gyerekekre és ránk pedagógusokra, hogy mindenki azonnal igen-t mondott a részvételre!  A gyerekek 1 alkalommal tudtak próbálni az időjárás szeszélyei miatt a verseny előtt. A tanév végi érettségizős-osztályozóvizsgázós – tanulmányi kirándulós és dolgozatjavítós „hajrá” közepette mi pedagógusok nem tudtunk próbálni, de itt a versenyen az együttlét, a csapatmunka, az összhang a fontos. Ez hajtott minket és így sikerült. 🙂

A jó hangulatú városi versenyen iskolánk indította a legtöbb csapatot, szám szerint 84 diák és pedagógus vett részt a versenyen, amit a szervezők ki is emeltek J Ismét nagyon büszke vagyok az Arany Iskolára!

Horváthné dr. Hidegh Anikó
intézményvezető

„Jöttünk, láttunk, szedtünk”

„Jöttünk, láttunk, szedtünk”

Hagyományainkhoz híven idén is csatlakoztunk a Hulladékkommandó civil szervezethez a víz világnapja alkalmából, hogy segítsünk megtisztítani városunk vízpartjait a felelőtlenül szétszórt, nem oda illő szeméttől, így 2023.03.25-én, szombaton reggel közel 40 fős diáksereggel és néhány önkéntes szülővel támadást indítottunk a vízparton eldobált hulladékok ellen.

Még az időjárás is kegyes volt hozzánk, és a hajnali eső sem tántorított el minket egy jó hangulatú társadalmi munkától, melynek végén megkaptuk a jól megérdemelt jutalmunkat: a vízpart szépségét; a jó levegőn eltöltött időt és élményeket; a csodálatos ébredező tavaszi természetet; na meg a zsíros kenyeret hagymával és pirospaprikával 😊!

A 4-5 órás kitartó gyűjtögetésünk eredménye kb. 50 zsák szemét, illetve a zsákba nem rakható tárgyak, mint például rozzant műanyagszékek; szőnyegek; ágymatracok; ketrecek; műanyag virágcserepek; horgászbotok; és ki tudja még, milyen „kreatív” eszközök! Ezeket a SZÁKOM Kft. emberei szállítják majd el a megfelelő helyekre, ezt ezúton is köszönjük szépen! Szintén hálával tartozunk a Hulladékkommandónak, hogy megszervezték ezt a mozgalmat ismét, biztosították a kesztyűket, zsákokat és a túra végén nem engedték, hogy étlen-szomjan térjünk haza!

A gyerekek visszajelzése abszolút pozitív volt, és remélhetőleg ugyanilyen sikere lesz a következő ilyen megmozdulásunknak is. Reméljük, a mellékelt képek is elegendő bizonyítékul szolgálnak.

Legközelebb is várunk mindenkit sok szeretettel!

Szalontai Szilvia
(szervező pedagógus)

Köszönjük az esemény megörökítését Tápai Mónikának!

Környezetvédelmi MOL Kupa pályázat

Környezetvédelmi MOL Kupa pályázat

Nagy örömmel kaptuk a hírt, hogy az önkéntes pályázatunk a MOL-al nyertes lett.

A projekt célja a százhalombattai iskola diákjainak egy Környezetvédelmi nap lebonyolítása, mely során közelebb kerülnek a MOL működéséhez, kicsit jobban megismerik a MOL környezetre gyakorolt hatását, eközben pedig játékos formában találkoznak a környezetvédelem főbb elemeivel (Újrahasznosítás, ökolábnyom, szelektív hulladékgyűjtés, Duna élővilágának megismerése, Mit tesz a MOL a környezetvédelemért?, stb.)

A tervezett programok között szerepel:

  • PET palack újrahasznosítás – Készítsd el a MOL Kupát!
  • Környezetvédelmi plakát tervezés
  • Ökolábnyom megismerése, csökkentése – beszélgetés
  • Szelektív hulladékgyűjtési játék
  • Dunapart megismerése, élővilága – játékos totó
  • Park tájfutás – mozgás, tájékozódás a természetei objektumok között
  • Környezetvédelmi interjú a DUFI Egészség, Biztonság és Környezetvédelem szervezet egyik vezetőjével
  • Rajzpályázat a Környezetvédelmi MOL Kupa utókövetéseként

2022. október 21.