Gimnazista diákjainkkal 4. éve megyünk túrázni az őszi időszakban, egy-egy napra. Ezeken a kirándulásainkon a túrázás mellett mindig valamilyen történelmi nevezetességet is megtekintünk. Így jártunk már Recsken, kőszegi várban,felvidéki váraknál.

Idén decemberben láttam meg egy felhívást a Honvédelmi Sportszövetség részéről, melyben olyan tevékenységeket támogattak, mely a hazaszeretetet, a túrázással, a testi és szellemi kihívásokat ötvözi.10 napom volt a pályázat beadására és 3 héten belül meg is érkezett a pozitív válasz: mehetünk, ’zöld utat kapott’ a Zemplénbe tervezett kirándulásunk. A Honvédelmi Sportszövetség a kirándulás MINDEN költségét fizette 28 tanuló és két kísérő tanár számára.

Ötletekben nálam sosincs hiány, hiszen hazánknak e távolabbi vidékére rég óta szerettem volna elvinni diákjainkat, így ami a 2 napba belefért megmutattam nekik. Ezt a távolság miatt mindenképp csak „ottalvós” kirándulásként lehetett megvalósítani, ami külön örömmel töltötte el őket.

A tervezett programot szinte maradéktalanul sikerült megvalósítanunk: aggteleki Cseppkőbarlang, Sárospatakon a vár, Megyer-hegyi tengerszem és egy túra a Borsó-hegyre.

2019.02.27-én a hosszú utazás miatt 7órakor indultunk, és a forgalom miatt több mint 4 óra múlva értük el az aggteleki Cseppkőbarlangot, mely az UNESCO világörökség része. Túravezetővel végigjártuk a Vörös-tói középtúra útvonalát, 2,3 km hosszan csodálhattuk meg az évezredek folyamán kialakult páratlan szépségű képződményeket. Az Óriások termében teljes sötétségben hallgatott zene katartikus élmény volt! A téli látogatásunk még egy szerencsés élményt hozott magával: a barlangban telelő és most még ott alvó denevéreket is láthattuk. Innen ismét nem rövid buszozás után értünk el Sárospatakra, ahol utolsókként engedtek be a Rákóczi-várba, hogy megtekintsük a kiállítást. Ezután elfoglaltuk szálláshelyünket Sárospatakon, egy lovas tanyán. Igazán sajnáltuk, hogy nem nyári időszakban voltunk ott, hiszen volt mászófal, állatok, tűzrakóhely és gyönyörű környezet kedves vendéglátókkal.

Másnap ismét korán indultunk, reggeli után elkészítettük magunknak a tízórait. A reggel 8 óra már a szőlőtőkék közt vezető úton túrázva talált bennünket, szikrázó napsütésben, de még kissé csípős időben. A Megyer-hegyi tengerszemnél csodálatos panoráma tárult elénk, és legnagyobb meglepetésünkre a tó szinte teljesen be volt fagyva. Miután kigyönyörködtük magunkat a tanösvényen indultunk visszafele, majd buszunk ennek végén összeszedett bennünket, s indultunk Hejcére. Meglehetősen úttalan utakon mentünk faluról- falura, néhol a helyiek rá is csodálkoztak hatalmas buszunkra, ritkán jár azokon az utakon ilyen! J

A faluba beérve, mikor az étteremben egyeztettem a túra utáni kései ebédünk időpontját, a helyiek mondták: ”….ááááá, nem fognak annyi idő alatt visszaérni!” A Zemplén egyik -735 méteres csúcsára, a Borsó-hegyre mentünk, ahol egy katonai emlékhelyet hoztak létre. 2006-ban itt zuhant le egy békemisszióról hazatérő szlovák repülőgép. Az emlékhely a tragédia januári évfordulója miatt koszorúkkal és virágokkal volt borítva.

Odafele 6 km-es út végig emelkedőn vezetett, hol kevésbé, hol meredekebben kaptató erdei úton, jó erőpróbát jelentett a túrához kevésbé szokottak számára. A lefelé vezető utat az általam tervezett idő alatt megjártuk, a helyiek ezt ’ejhák’-ba és ’ez igenek’-be bújtatott mondataikkal ismertél el jó teljesítményként.

Valóban erős tempót kellet diktálnom a busz vezetési ideje miatt, hiszen még várt ránk a hazaút. A megtett 18 km-rel a maximumot hoztam ki a társaságból, akik jól eső fáradtsággal tértek haza. Az utazás végén megköszönték a lehetőséget, az élményeket, az együtt töltött időt.

Ez a túrázós csapat- kisebb-nagyobb változásokkal már 2-3 éve van együtt a túráinkon. Az őszi egy napos túrán pontosan ez a társaság járta végig velem Kőszegi-hegység tájait.

Ígérem, jövőre is folytatjuk, teveim szerint a Bakonyban.