Erasmus: The future is your challenge

Erasmus: The future is your challenge

Október közepén öt diák vett részt a generációjuk jövőjéről szóló Erasmus+ projekt olaszországi találkozóján lengyel társaikkal együtt. Nem volt könnyű a hajnali indulás, de az egész hét kárpótolt mindenkit a korai kelésért, mert rendkívül érdekes és programdús volt. A diákok beszámolója:

Az első napon megismerkedtünk az olasz és a lengyel diákokkal néhány játék segítségével. Bemutatkozásként egy prezentációt kellett előadnunk egy híres magyar festményről (Majális), amit élőképben meg is jelenítettünk. Ezután felfedeztük Civitavecchiát, a várost, ahol napjainkat töltöttük. Rengeteg történelmi épületet és szobrot láttunk, a helyi könyvtár vezetője pedig igazi könyvritkaságokat mutatott meg nekünk.

Kedden beleshettünk az olasz egyetemi életbe a Tuscia egyetemen, ahol például tengerbiológusokat képeznek. Egy professzor tartott előadást a medúzákról, majd a tengerparton mesélt nekünk a vízben található élőlényekről és ezek nyomait is megmutatta a köveken. Ezekután volt pár óránk szabadon, majd este egy közös vacsorával zártuk a napot, ahol az eredeti olasz carbonara tésztát ízlelhettük meg.

A szerdai és csütörtöki napon Rómába utaztunk.  A parlamentbe leshettünk be, ahol egy vezetett túra keretében az éppen folyó politikai vitába is belehallgathattunk és beszélgethettünk a vendéglátó iskola volt diákjával, aki az egyik képviselő munkatársa. Néhány percre maga a képviselő úr is csatlakozott hozzánk. Az idő többi részében megnéztük a látványosságokat. Köztük a Pantheon-t, a Colosseum-ot, a Navona teret, a Trevi-kutat, a Spanyol lépcsőt, illetve még sok-sok érdekes látnivalót.

Pénteken kreatív feladatokkal zártuk a hetet, amelyek a környezettel kapcsolatosak voltak. A feladatok után egy prezentációt kellett készítenünk hát során tapasztaltakról, majd ezeket bemutatni a társainknak. Minden csoport más szempontból gyűjtötte össze az élményeket. Végül volt egy kis szabadidőnk mielőtt elindult a busz a reptérre. Mindenki rettentő szomorú volt a hazautazás miatt, hiszen erős kapcsolatokra és barátságokra tettünk szert, amíg kint voltunk.

Összességében az Erasmus program sokféle szempontból is megváltoztatta az életünket. Abszolút elmondhatjuk magunkról, hogy az egyik legjobb élmény volt az életünkben. Ha vissza tudnánk forgatni az időt, és újra átélni ezt a hetet, biztosan megtennénk.

Szabó Orsolya, Varga Júlia, Varga Virág, Marquez-Olmedo Laura, Gaszt-Nemes Lola

„Közös szívvel és lélekkel otthonról – haza Erdélybe” – 7.c

„Közös szívvel és lélekkel otthonról – haza Erdélybe” – 7.c

Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2023/1-001659
Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium

A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium 7.c osztálya az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Határtalanul! pályázat keretében 2023. október 16-20. között részt vett egy öt napos (4 éjszakás) kiránduláson.

Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2023/1-001659
Pályázó szervezet adatai:
OM azonosító: 032585 Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium

Utazásunk céljául Erdély magyarságának néprajzi, irodalmi és történelmi, természeti nevezetességeit, valamint a hozzájuk kapcsolódó személyiségek megismerését tűztük ki.

A projekt címe: „Közös szívvel és lélekkel otthonról – haza Erdélybe”

Célunk Erdély Maros, Kolozs, Bihar régiójában élő magyarok, és a Mezőség megismerése. Fontosnak éreztük, hogy a programban résztvevő diákok nyitottak legyenek a határon kívül élő magyarság történelme, kultúrája, mindennapi élete iránt. Az utazás előtt a tantermünkben előkészítő órát tartottunk. A gyerekekkel közösen a programmal kapcsolatban összeállított ppt-t tekintettünk meg. A ppt a látnivalókra, a napokra lebontott programra vonatkozott. Románia térképén is megkerestük a programban szereplő városok helyét. Megbeszéltük gazdaságukat, földrajzukat, történelmüket. Részletesen kitértünk a magyar vonatkozású emlékhelyekre, városokra. Áttekintettük a Mezőség történetét, annak magyar lakta településeit, a magyar nyelv jelenlétét és szerepét. A néphagyományok, népművészet jellemzőire is kitértünk. Végül rendszereztük a megszerzett ismereteket.

A tanulók tájékoztatása mellett a fentiekhez hasonlóan megtörtént a szülők tájékoztatása is.

Ezt követően látogatást tettünk a Magyarság Házában, ahol a népmesegyűjtés hagyományaival ismerkedtünk meg. Látogatásunkról cikket jelentettünk meg iskolánk honlapján (https://aranybatta.hu/) és facebook oldalán is (https://www.facebook.com/profile.php?id=61550586390540).

1. nap: 2023. október 16-én reggel 6-kor, jól felszerelt busszal indultunk neki a nagy kalandnak. Első állomásunk Nagyváradon volt. A belvárosi séta során felfedeztük a város kulturális örökségeit, nevezetes épületeit és szobrait (Lorántffy Zsuzsanna, Szacsvay, Ady) felkerestük a Római Katolikus Püspöki Palotát, a püspöki látogatóközpontot, a Római Katolikus Székesegyházat, a várat. Ragyogó napsütésben sétáltunk végig a Sebes-Körös partján, felejthetetlen emlékeket szerezve. Következő állomásuk Királyhágó volt, ahol páratlan kilátásban gyönyörködhettünk, mielőtt a Nap utolsó sugarai is lenyugodtak volna. Szállásunkra már sötétben érkeztünk. A Bethesda Református Gyermekotthonban meleg szeretettel és finom vacsorával vártak minket. Mi pedig átadtuk az itthonról hozott játékokat, könyveket, édességeket az otthon gyermekeinek.

2. nap: Mielőtt útnak indultunk volna Zsobokról, még látogatást tettünk Kalotaszeg egyik jellegzetes templomában, majd a templomban előadást hallgattunk Kalotaszeg múltjáról, jelenéről, megismertük a szórványban élő magyarok helyzetét, nehézségeit. Ezután elindultunk új szállásunk felé. Útközben pedig felkeressük Válaszúton a Kallós Zoltán Alapítvány Néprajzi Gyűjteményét. Csodálattal hallgattuk a színes előadást a különböző népcsoportok viseletéről, használati tárgyainak történetéről. Utána a Tordai-sóbányát néztük meg, amely napjainkban ipartörténeti múzeumként működik. Kipróbáltuk a visszhang erejét, megkóstoltuk a só ízét. Délután a természeti szépségéről híres Tordai-hasadéknál kirándultunk, amíg a sötétség beállta rá nem kényszerített minket, hogy szállásunk felé vegyük az irányt.

3. nap: Szállásunk ablakából elénk táruló festői látvány feledtette velünk a reggel hidegét. A bőséges reggeli után meglátogattuk Marosvásárhelyen a Vártemplomot és a Várat, a Városházát és a Kultúrpalotát, melyek a városkép meghatározó épületei. A Kultúrpalota Tükörtermében megcsodáltuk a magyar népballadákat ábrázoló üvegablakokat, belehallgattuk Rahmaninov lelket gyönyörködtető szimfonikus hangversenydarabjának próbájába. Ezt követően a XVII -XVIII. században épült Teleki Tékában tettünk látogatást az évszázados könyvek között ámuldozva. A marosvásárhelyi körutat a Református Kollégium-Bolyai Farkas Elméleti Líceum felkeresésével zártuk, ahol koszorút helyeztünk el a Bolyai szoborcsoportnál. Ezután egy pizzázóban frissítettük fel magunkat vendéglátóink szíves meghívásából. Majd Marosvécsen tettünk látogatást a Kemény Kastélyban, ahol a vár ura játékos vetélkedő keretében mesélt nekünk, és még a zongorát is megszólaltathattuk, illetve a kastély parkjában található Wass Albert sírnál és a Helikon csoport asztalánál is elhelyeztük a megemlékezés virágait. Az éppen felújítás alatt álló Sáromberki Teleki kastélynál is megálltunk egy főhajtásra. Hazafelé pedig betértünk a Therézia sajtműhely kisboltjába.

4. nap: Felfedező körutunkat a világ legnagyobb heliotermikus tavának, a Medve-tónak a földrajzi felfedezéssel folytattuk körbe sétálva az egész tavat.
A program folytatásaként átutaztunk Parajdon, majd ellátogattunk Korondra, ahol a vásár portékáival gazdagítottuk ajándékgyűjteményünket, majd megálltunk Farkaslakán, és koszorút helyeztünk el Tamási Áron sírjánál. Délután Fehéregyházán megkoszorúztuk a Petőfi emlékművet, majd Segesvárra látogattunk az őszi nap melengető sugaraiban járva be a vár zegzugos utcácskáit.

5. nap Kolozsváron, kihelyezett történelemóra keretében felkerestük a Mátyás király emlékéhez fűződő épületeket. A látogatás során megtekinttettük Mátyás király szülőházát, a Mátyás templomot, a Mátyás szoborcsoportot, felmásztunk a Tűztorony tetejébe felülről is megcsodálva a várost. Innen már egyenesen haza vezetett az utunk. Az esti órákban fáradtan, de élményekkel teli érkeztünk meg.

 A Határtalanul! tanulmányi kirándulás során megerősítettük hazaszeretetünket, magyarságtudatunkat. Öröm volt számunkra, hogy Százhalombatta és iskolánk hírneve általunk eljuthatott a külhoni magyarok körébe is, és így öregbíthettük azt.

„Közös szívvel és lélekkel otthonról – haza Erdélybe” – 7.a

„Közös szívvel és lélekkel otthonról – haza Erdélybe” – 7.a

Határtalanul pályázat 2023. október 16-20. között
Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2023/1-001280
Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium
7.a osztály
OM azonosító: 032585 Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium

Utazásunk céljául Erdély magyarságának néprajzi, irodalmi és történelmi, természeti nevezetességeit, valamint a hozzájuk kapcsolódó személyiségek megismerését tűztük ki.

A projekt címe: „Közös szívvel és lélekkel otthonról – haza Erdélybe”

Célunk Erdély Maros, Kolozs, Bihar régiójában élő magyarok, és a Mezőség megismerése. Fontosnak éreztük, hogy a programban résztvevő diákok nyitottak legyenek a határon kívül élő magyarság történelme, kultúrája, mindennapi élete iránt. Az utazás előtt a tantermünkben előkészítő órát tartottunk. A gyerekekkel közösen a programmal kapcsolatban összeállított ppt-t tekintettünk meg. A ppt a látnivalókra, a napokra lebontott programra vonatkozott. Románia térképén is megkerestük a programban szereplő városok helyét. Megbeszéltük gazdaságukat, földrajzukat, történelmüket. Részletesen kitértünk a magyar vonatkozású emlékhelyekre, városokra. Áttekintettük a Mezőség történetét, annak magyar lakta településeit, a magyar nyelv jelenlétét és szerepét. A néphagyományok, népművészet jellemzőire is kitértünk. Végül rendszereztük a megszerzett ismereteket.

Hazaérkezésünk után megtartottuk az értékelő órát, ahol a Barangoló digitális tartalomtár feladatai közül szemezgettek a gyerekek.

A tanulók tájékoztatása mellett a fentiekhez hasonlóan megtörtént a szülők tájékoztatása is.

Ezt követően látogatást tettünk a Magyarság Házában, ahol a népmesegyűjtés hagyományaival ismerkedtünk meg. Látogatásunkról cikket jelentettünk meg iskolánk honlapján (https://aranybatta.hu/) és facebook oldalán is (https://www.facebook.com/profile.php?id=61550586390540).

„Határtalan élmények Erdélyben”

Élménybeszámoló

Csupa izgalommal és kihívással indult ez a tanév is számunkra, hiszen a júniusban benyújtott Határtalanul-pályázatunkat elfogadták, ennek köszönhetően október közepén felejthetetlen 5 napot tölthettünk Erdély meseszép tájain, miközben elmélyíthettük földrajzi, történelmi, néprajzi tudásunkat.

1. nap: Százhalombatta – Nagyvárad – Zsobok

Reggel 6 órakor indultunk a 7.c osztállyal együtt egy hatalmas busszal. Mindenki álmosan, de tele kíváncsisággal nézelődött ki az ablakon. Némi kalandokkal és fél órás idegeskedéssel, de átjutottunk a határon, majd első állomásunkon, Nagyváradon egy idegenvezető kalauzolt végig minket a kulturális látnivalókon, közben rengeteg történelmi eseményt idézett fel, és érdekes történeteket mesélt a királyokról, várakról, magyar írókról, színészekről, költőkről. Végig sétáltunk a Kanonok soron, majd a Római Katolikus Székesegyház hatalmas falai között hallgattuk az élvezetes beszámolókat.

A Püspöki Palotában is jártunk, ahol Szent László királyunkról szóló kiállításba is betekintést nyertünk. Elmentünk a várhoz is, majd a Sebes-Körös partján a szép őszi időben folytattuk utunkat, gyönyörű szecessziós épületek mellett sétáltunk végig. A várost elhagyva Királyhágón gyönyörködhettünk a lemenő napsugarak és az őszi színek látványában. Későn, este 8 óra után érkeztünk meg Zsobokra, egy pici, néhány száz fős faluba. A Bethesda Református Gyermekotthon lakói sok szeretettel fogadtak minket, a kiadós meleg vacsora elfogyasztása után átadtuk a szülők által összekészített ajándékcsomagjainkat, melyben társasjátékok, mesekönyvek, színes ceruzák, kártyajátékok és némi finomság volt.

2. nap: Zsobok – Válaszút – Tordai-sóbánya – Tordai-hasadék – Mezőmadaras

Igazán csípős reggelre ébredtünk, mindent apró jégkristályok fedtek be, előkerült a csomag aljáról a sok melegruha is. A reggeli elfogyasztása után búcsúzóul megtekintettük a szállásunk melletti református templomot. Előadás keretében Kalotaszeg történetébe nyerhettünk bepillantást, illetve elmesélték nekünk, milyen nehézségek között élnek ebben a faluban és környékén a magyarok, hogyan próbálják fenntartani a népszokásokat, a kultúrájukat. Válaszúton egy néprajzi gyűjteményt nézhettünk meg a Kallós Zoltán Alapítvány ápolásában. Érdekes előadás során megismertük a különböző magyar népcsoportok népviseletét, mind a hétköznapi, mind pedig az ünnepnapi ruhájukat, a mindennapi használati eszközeiket, a szobák berendezéseit is. Utunkat folytatva a következő állomásunk a Tordai-sóbánya volt. Fantasztikus látvány fogadott minket, elképzelni sem tudtuk, hogy milyen lehetett ez akkoriban, amikor még bányaként működött, és a több millió évvel ezelőtt, a tengervíz elpárolgásából keletkezett sót hogyan tudták a felszínre hozni. A több, mint 100 méter vastag sórétegek kitermelése már megszűnt, ma ipartörténeti múzeumként vonzzák ide a látogatókat. A hatalmas megmaradt üregekben meghallgattuk a saját visszhangunkat, megkóstolhattuk az „igazi” sót. Gyorsan elröpült az idő lent, így mikor újra a felszínre jutottunk, már késő délután volt. A Tordai-hasadékhoz sietve még egy kisebb túrát tettünk ebben a két mészkőszikla közötti hatalmas repedésben. Mivel megint közeledett a naplemente, igyekeznünk kellett a sötétség beállta előtt kijutnunk a völgyből.

3. nap: Mezőmadaras – Marosvásárhely – Marosvécs – Sáromberke – Mezőmadaras:

A szállásadóink bőséges reggelivel és útravalóval láttak el minket, majd elindultunk Marosvásárhelyre, ahol meglátogattuk a Városházát és a mellette fekvő Kultúrpalotát. Itt megcsodálhattuk az épület üvegablakait, festményeit, és belehallgathattunk egy szimfonikus hangverseny próbájába is. Elvarázsolt a sokféle hangszer hangja, a karnagy nagy szakértelemmel irányított utasításai nyomán felcsendülő muzsika. Ezután elsétáltunk a Várba, megtekintettük a Vártemplomot, majd a 17-18. században épült Teleki Tékába mentünk, ahol több ezres gyűjtemények, eredeti könyvek között hallgattuk az idegenvezető történeteit. Gróf Teleki Sámuel, korának egyik legműveltebb embere utazásai és vásárlásai során tett szert erre a hatalmas gyűjteményre, és sok időt, pénzt nem kímélve célul tűzte ki a kultúra terjesztését. Megtekintettük Bolyai Jánosról és fiáról, Farkasról, a két híres magyar matematikusról szóló kiállítást is, majd a Református Kollégium-Bolyai Farkas Elméleti Líceum előtt koszorút helyeztünk el a Bolyai szoborcsoportnál.

A sűrű délelőttünk megkoronázásaként vendéglátóink egy pizzára hívtak meg minket. A délutáni programunk első állomásaként Marosvécsre utaztunk, ahol a Kemény-kastély parkjában először tiszteletünket tettünk Wass Albert sírjánál és a Helikon csoport asztalánál újabb koszorúval emlékeztünk magyar nagyjainkra.

A kastély mai ura körbevezetett a termeken, elmesélte a család történetét, majd a felújítás alatt álló Sáromberki Teleki-kastélynál is megálltunk egy emlékezés erejéig. Hazafelé pedig betértünk a Therézia sajtműhely kisboltjába.

4. nap: Mezőmadaras – Szováta – Korond – Farkaslaka – Fehéregyháza – Segesvár – Mezőmadaras

A szokásos bőséges reggeli után Szovátára utaztunk, ahol körbe sétáltuk a világ legnagyobb heliotermikus tavát, a Medve -tavat. A séta során megtudhattuk, miért is hívják Medve-tónak, és közelről nézhettünk meg egy sóhegyet is, ahol jól látszott a csapadékvíz felszínformáló ereje is.

Ezután Korondra érkeztünk, ahol az út mentén a vásárosok portékáiból válogathattunk a hűtőmágnesektől, az ékszereken át a különleges zakuszkák, mézek és lekvárok mellett a jellegzetes helyi kézzel készített termékekig szinte mindenből. A szállás felé indulva még két helyen tettük tiszteletünket: Farkaslakán Tamási Áron sírjánál helyeztünk el koszorút, és Fehéregyházán pedig Petőfi Sándor emlékművénél.

Ezt követően Segesvárra utaztunk, ahol bejártuk a vár utcáit, a Diákok lépcsőjét megmászva jutottunk fel a vár magasabb részéhez, ahol gyönyörű kilátás nyílt a környékre.

5. nap: Mezőmadaras – Kolozsvár – Százhalombatta

Elérkezett az utolsó nap, elbúcsúztunk a szállásadóinktól, csupa vendégszeretettel, törődéssel és némi elemózsiával megpakolva hagytuk el ezt a kis települést is. Erdélyben még egy nagyvárosba, Kolozsvárra látogattunk el, ahol Mátyás király nevéhez fűződő műemlékekről hallgattunk érdekes történeteket. Megismerkedtünk a téren álló Mátyás-szoborral, bementünk a Mátyás-templomba, ahol az idegenvezető által adott feladatokra kerestük a válaszokat, majd elsétáltunk Mátyás szülőházához is. Végül a Tűztorony lépcsőit megmászva páratlan rálátásunk nyílt a városra és környékére, majd búcsút intettünk ennek a városnak és Erdélynek is. Késő este értünk haza élményekben gazdagon, de nagyon fáradtan.

Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a páratlan élménynek! A kirándulás során jobban megértettük a határainkon túl élő magyarság helyzetét, történelmét, erősítve a hazaszeretet érzését. Megható volt fejet hajtani magyar hírességek sírjánál, emlékműveinél, és büszkén vittük iskolánk hírnevét is.

  1. a osztály
„Pár óra alatt a Föld körül”

„Pár óra alatt a Föld körül”

November 10-én két és fél órában egy képzeletbeli utazáson vehettünk részt a Magyar Földrajzi Múzeumban, ahol iskolánkat hárman képviselték a 8.b osztályból egy Tankerületi Földrajz Versenyen: Kalmár Dalma, Kalmár Csaba és Mikhail-Tóth Zakaria.

A felkészülés során több híres magyar utazó életútjába nyerhettünk betekintést: olvashattunk arról a grófi származású emberről, Benyovszky Móricról, akit Madagaszkáron az ott élő törzsek kormányzóvá választottak, de Kamcsatkán hosszú száműzetésre is kényszerítette őt Mária Terézia királynő, ahonnan aztán felkelést indítva elszökött, majd küzdelmek sokaságán át első magyarként jutott el Tajvanra, az akkori Formosa szigetére is.

A megismert utazók között voltak olyanok is, akik egy civilizációtól elzárt szigetet jártak be, értékes néprajzi és állattani gyűjteménnyel, fotókkal és leírásokkal tértek haza. A hosszú hónapok, esetleg évek alatt sok-sok nélkülözés, trópusi betegségek, hangyák okozta bosszúság közben elsajátították a törzsek nyelvét; szokásaikat felvették; próbáltak beilleszkedve minél több információt szerezni a népekről, például a pápuákról, a dajákokról, az indiánokról és a malgasokról. Bíró Lajos még feleségeket is szerzett Új-Guineában, a Föld második legnagyobb szigetén.

Több utazóról még külön állatfajokat is elneveztek, mert olyan hatalmas, több tízezres állattani gyűjteményt halmoztak fel útjaik során, hogy így tisztelték és köszönték meg a rendszerezéssel foglalkozó szakemberek az új fajok felfedezését. Fenichel Sámuelről például egy Pápua-Új-Guineáról származó gyászbogárfajt neveztek el.

Xántus János, az Újvilág utazója az angol nyelv mellett elsajátította a spanyolt is, így kapott konzuli megbízatást Mexikóban, és ennek köszönhetően jutott el Délkelet-Ázsiába is. A Budapesti Állatkert névadója Borneón négy orángutánt is elejtett, a kitömött példányok közül egyet Érden, a Magyar Földrajzi Múzeumban lehet megtekinteni.

Tudtátok, hogy az Osztrák-Magyar Északi-sarkvidéki Expedíción 1872 és 1874 között egy magyar orvos is részt vett? Dr. Kepes Gyulának köszönhetően a legénységből mindenki megúszta a skorbutot a hosszú út során, mert tokaji aszúval a gondok elűzését, a citromlével pedig a C-vitaminhiányt tudta megoldani. Ugyan az Északkeleti-átjárót nem sikerült megtalálniuk, de a Ferenc József-föld, a jelenleg Oroszországhoz tartozó lakatlan, az Északi-sarkponthoz legközelebbi eurázsiai szigetcsoport felfedezése a maroknyi legénység nevéhez fűződik. Mivel magyar részről volt az expedíciónak anyagi támogatója Zichy Ödön személyében, néhány magyar név a térképen is őrzi ennek emlékét.

Akkoriban sem volt utolsó szempont az utazások anyagi támogatása, így gazdag földbirtokosok maguk finanszírozhatták a hónapok, évek költségeit. Vojnich Oszkár így jutott el Jáva szigetére, kiemelt figyelmet szentelt a működő vulkánok megismerésének, és közben vadász-szenvedélyének is eleget téve hozzájárult a kor földrajzi ismereteinek gyarapításához.

Ám nem mindenkinek adatott meg a származása folytán az anyagi segítség. Jelky András szegény szabólegényből jutott feljebb a társadalmi ranglétrán, miközben a megpróbáltatások során egyik helyről sodródott a másikra, állandóan fogságba esve szökésre kényszerült, kalózok és emberkereskedők markából kellett kiszabadulnia. Eközben óriási tapasztalatra és megbecsülésre tett szert.

A tanulás során kicsit mi is utazókká válhattunk, hiszen megismertük a sarkvidékektől a trópusokig elhelyezkedő kisebb-nagyobb szigetek földrajzát, történelmét, érdekességeit is. Az internetet bogarászva pedig érdekes útleírásokat olvashattunk a 18-19. századi utazók tollából.

A versenyen ezt a hatalmas tudásanyagot kérték számon különböző feladattípusokkal: kvízekkel, totóval, földrajzi helymeghatározásokkal, képfelismerésekkel és kirakóval. Csapatunk tagjai kiválóan helyt álltak, hiszen a tudást számonkérő feladatokból mindössze 2 pontot veszítettek, a gyorsasági feladatokban viszont voltak jobban teljesítő csoportok is, de így is elhozták a negyedik helyezést.

Gratulálok a diákoknak, köszönöm a felkészülésüket! Bízom benne, hogy a sok információ csak kedvet csinált nekik a tantárgy szépségeinek jobb megismerésére.

Szalontai Szilvia
(felkészítő tanár)

Gyárlátogatás a MOL Dunai Finomítójában

Gyárlátogatás a MOL Dunai Finomítójában

Október 19-én a 9. B osztály biológia tagozatos csoportjának, továbbá a 11. és 12. osztályos biológia fakultációsainak lehetősége volt ellátogatni a MOL Dunai Finomítóba. Reggel 7:30-kor találkozott a csapat a bejáratnál, majd létszámellenőrzés és a biztonsági beléptetés után el is indultunk egy 15 perces sétára a központi irodaépület felé.

Itt először az előadóteremben részt vettünk az EBK (Egészségvédelem, Biztonságtechnika és Környezetvédelem) oktatáson, majd kaptunk egy előzetes bemutatást a finomító tevékenységéről, munkájáról, illetve a gyárlátogatás programtervezetéről. Ezt követően megkaptuk a védőfelszerelésünket: munkavédelmi bakancs, munkavédelmi védőruha, munkavédelmi védősisak és védő szemüveg.

Átmentünk a labor épületébe, ahol 2 órát töltöttünk a laboratórium minőség-ellenőrzés részén. Ezekben az elkészült termék mintáit vizsgálják, például a JET (kerozin) sugárhajtómű üzemanyagot azzal a céllal, hogy a legjobb minőségű áru kerüljön ki a piacra. Megnéztük a desztillációs és a bitumenes és a kromatográfiás laborokat is.

Visszatérve a kezdeti épületbe tartottunk egy félórás szünetet, amikor lehetőségünk volt étkezni és pihenni. A pihenő után elmentünk a hulladékégetőhöz, és a szennyvíztisztítóhoz.

Érdekes volt a szennyvíztisztító fölöző- és ülepítő medencéje, valamint az aerob baktériumok segítségével szennyvizet tisztító medence látványa.

Megtudtuk azt is, hogy a hulladékégetőben nemcsak a finomítóból származó hulladékot égetik el, hanem kommunális hulladékot is.

Visszatérve a központi irodaépületbe átöltözés után, sok új tudással gyarapodva mentünk haza. Nagyon élveztem az ottlétet, megannyi élménnyel gazdagodtam.

Pósch Gabriella Sára
9. B osztályos biológia tagozatos tanuló

Elismerő oklevél

Elismerő oklevél

Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség – mint az MVM tagintézménye – pályázatán indultunk. Munkánk elismeréseként egy lehetőséget nyertünk végzőseink számára: Paks, Atomerőmű látogatás.

A bírálók természettudományos nevelő-és oktató munkánkat valamint a jövő mérnökgenerációjának kinevelésért való törekvésünket ismerték el.