McDonald’s MLSZ Fair Play Cup
November 16-án, Halásztelken, a Németh Ferenc Sportcentrum műfüves pályáján kezdetét vette A Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett Középiskolai Program 2023/24-es idei első körzeti tornája.
Gimnazista diákjaink a Fair Play szellemében küzdhettek meg ellenfeleikkel a minél előkelőbb helyezésért.
A csapatunk 4 mérkőzésből 3-at fölénnyel nyert!
Menetelünk tovább, készülünk a tavaszi fordulóra!
Christmas Carol az Uránia Filmszínházban
Az arany diákok idén is folytatták a hagyományt, a 9. nyelvi előkészítős osztály és a 9.a osztályos kísérők meglátogatták az Uránia Nemzeti Filmszínházat és megnézték az Amerikai Dráma Társulat Europe ‘Christmas Carol’ című angol nyelvű előadását. Az angol dráma óráknak köszönhetően a diákok már ismerték a mű történetét.
Az épület egyedisége és szépsége minden diákot elkápráztatott, maga a színdarab kifogásolhatatlan és szórakoztató volt. A színészek mindent beleadva egy felejthetetlen élményt nyújtottak a tanulóknak.
,,Kreatívan oldottak meg mindent, a jelmezek, díszek, kellékek is nagyon szépek voltak. Gyönyörű énekhangjuk volt, élvezetes és vicces volt az előadás.” – Lili 9.a.
,,A filmszínház épülete nagyon elegáns. A díszterem, ahol a darabot néztük, fantasztikus és felülmúlhatatlan. ” – Alex 9.NY
,,Nekem nagyon tetszett, csodálatos volt a színészek hangja meg a kivitelezés. És vicces is volt.” – Molli 9.a.
,,Lenyűgöző volt! A kedvenc részem az, amikor Scrooge unokaöccse beöltözött nőnek.” – Annabella 9. NY
Hamar Aliz és Székely Nóra
9.NY
Mi leszel, ha nagy leszel?
Pályaorientációs nap: iskolánkban a legnagyobb szervezést igénylő program. Célunk, hogy a tanulóink minden korosztálya a szakmák, foglalkozások, hivatások egy-egy szegmentjéről hiteles képet kapjon. A legrelevánsabb partnereket hívtuk meg ma is minden területről: a lelkes szülőket, akik az alsósoknak, SNI tanulóknak bemutatták foglalkozásukat, amit ki is próbálhattak a gyerekek (fodrász, tűzoltó, kutyatréner, stb…)
A felsősöknek a középiskolák képviselőit, akik előadás formájában vagy interaktív módon ismertették a szakmák tanulásának lehetőségeit iskolájukban (Budai Szakközépiskola, Dunaújvárosi Loránffy, Érdi Kós K.Technikum, Jelky Iparművészeti Szakgimnázium, stb.) ![]()
„Pár óra alatt a Föld körül”
November 10-én két és fél órában egy képzeletbeli utazáson vehettünk részt a Magyar Földrajzi Múzeumban, ahol iskolánkat hárman képviselték a 8.b osztályból egy Tankerületi Földrajz Versenyen: Kalmár Dalma, Kalmár Csaba és Mikhail-Tóth Zakaria.
A felkészülés során több híres magyar utazó életútjába nyerhettünk betekintést: olvashattunk arról a grófi származású emberről, Benyovszky Móricról, akit Madagaszkáron az ott élő törzsek kormányzóvá választottak, de Kamcsatkán hosszú száműzetésre is kényszerítette őt Mária Terézia királynő, ahonnan aztán felkelést indítva elszökött, majd küzdelmek sokaságán át első magyarként jutott el Tajvanra, az akkori Formosa szigetére is.
A megismert utazók között voltak olyanok is, akik egy civilizációtól elzárt szigetet jártak be, értékes néprajzi és állattani gyűjteménnyel, fotókkal és leírásokkal tértek haza. A hosszú hónapok, esetleg évek alatt sok-sok nélkülözés, trópusi betegségek, hangyák okozta bosszúság közben elsajátították a törzsek nyelvét; szokásaikat felvették; próbáltak beilleszkedve minél több információt szerezni a népekről, például a pápuákról, a dajákokról, az indiánokról és a malgasokról. Bíró Lajos még feleségeket is szerzett Új-Guineában, a Föld második legnagyobb szigetén.
Több utazóról még külön állatfajokat is elneveztek, mert olyan hatalmas, több tízezres állattani gyűjteményt halmoztak fel útjaik során, hogy így tisztelték és köszönték meg a rendszerezéssel foglalkozó szakemberek az új fajok felfedezését. Fenichel Sámuelről például egy Pápua-Új-Guineáról származó gyászbogárfajt neveztek el.
Xántus János, az Újvilág utazója az angol nyelv mellett elsajátította a spanyolt is, így kapott konzuli megbízatást Mexikóban, és ennek köszönhetően jutott el Délkelet-Ázsiába is. A Budapesti Állatkert névadója Borneón négy orángutánt is elejtett, a kitömött példányok közül egyet Érden, a Magyar Földrajzi Múzeumban lehet megtekinteni.
Tudtátok, hogy az Osztrák-Magyar Északi-sarkvidéki Expedíción 1872 és 1874 között egy magyar orvos is részt vett? Dr. Kepes Gyulának köszönhetően a legénységből mindenki megúszta a skorbutot a hosszú út során, mert tokaji aszúval a gondok elűzését, a citromlével pedig a C-vitaminhiányt tudta megoldani. Ugyan az Északkeleti-átjárót nem sikerült megtalálniuk, de a Ferenc József-föld, a jelenleg Oroszországhoz tartozó lakatlan, az Északi-sarkponthoz legközelebbi eurázsiai szigetcsoport felfedezése a maroknyi legénység nevéhez fűződik. Mivel magyar részről volt az expedíciónak anyagi támogatója Zichy Ödön személyében, néhány magyar név a térképen is őrzi ennek emlékét.
Akkoriban sem volt utolsó szempont az utazások anyagi támogatása, így gazdag földbirtokosok maguk finanszírozhatták a hónapok, évek költségeit. Vojnich Oszkár így jutott el Jáva szigetére, kiemelt figyelmet szentelt a működő vulkánok megismerésének, és közben vadász-szenvedélyének is eleget téve hozzájárult a kor földrajzi ismereteinek gyarapításához.
Ám nem mindenkinek adatott meg a származása folytán az anyagi segítség. Jelky András szegény szabólegényből jutott feljebb a társadalmi ranglétrán, miközben a megpróbáltatások során egyik helyről sodródott a másikra, állandóan fogságba esve szökésre kényszerült, kalózok és emberkereskedők markából kellett kiszabadulnia. Eközben óriási tapasztalatra és megbecsülésre tett szert.
A tanulás során kicsit mi is utazókká válhattunk, hiszen megismertük a sarkvidékektől a trópusokig elhelyezkedő kisebb-nagyobb szigetek földrajzát, történelmét, érdekességeit is. Az internetet bogarászva pedig érdekes útleírásokat olvashattunk a 18-19. századi utazók tollából.
A versenyen ezt a hatalmas tudásanyagot kérték számon különböző feladattípusokkal: kvízekkel, totóval, földrajzi helymeghatározásokkal, képfelismerésekkel és kirakóval. Csapatunk tagjai kiválóan helyt álltak, hiszen a tudást számonkérő feladatokból mindössze 2 pontot veszítettek, a gyorsasági feladatokban viszont voltak jobban teljesítő csoportok is, de így is elhozták a negyedik helyezést.
Gratulálok a diákoknak, köszönöm a felkészülésüket! Bízom benne, hogy a sok információ csak kedvet csinált nekik a tantárgy szépségeinek jobb megismerésére.
Szalontai Szilvia
(felkészítő tanár)